A nevezési szám majdnem elérte a 240-et, aztán végül közel kétszáz birkózó lépett szőnyegre a 2024-es országos bajnokságon a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) csarnokában. A bajnoki küzdelmeket megelőzően díjátadásra került sor, 60. születésnapja alkalmából köszöntötték az 1993-as, isztambuli Eb-n a szabadfogású 74 kilósok között ezüstérmes, kétszeres olimpikon Nagy Jánost, valamint a múlt héten Pontevedrában U20-as világbajnoki címet szerzett Darabos Lászlót.
A magyar szövetség vasárnapi beszámolója szerint a három fogásnem 30 súlycsoportjában a szabadfogásúaknál feltűnt egy régi motoros, a 2012-es londoni olimpián bronzérmes, vb-3., Eb-2. és -3. Hatos Gábor is elindult a 86 kilogrammban, s ha már így tett, meg is szerezte az aranyat! A döntő során az utolsó fél percben szerzett levitellel győzte le 3-2-re a súlycsoport jelenlegi válogatottját, Püspöki Patrikot. A BHSE veterán klasszisa október 3-án már 41 éves lesz, legutóbb 2019-ben indult felnőtt világversenyen, ennek ellenére fel tudta venni a küzdelmet a fiatalokkal, és 2018 után ismét elhódította a magyar bajnoki címet.
(Fotó: MBSZ/Róth Tamás)
A kötöttfogásúaknál az Eb-második Váncza István ezúttal 67 helyett 72 kilóban indult és meg is nyerte az ob-t, míg két kategóriával feljebb, 82 kilóban az Európa-bajnok, vb-második Fritsch Róbert diadalmaskodott, aki nemzetközi sikereit 72 kg-ban aratta. A 87 kilósoknál a világbajnok, olimpiai ötödik Losonczi Dávid távollétében a súlycsoport tavalyi Eb-győztese, Takács István állhatott a dobogó legfelső fokára. 97 kilóban a vb-ezüstérmes, olimpiai ötödik Szőke Alex és az Eb-bronzérmes Szilvássy Erik birkózta a döntőt, előbbi győzött. A nehézsúlyú fináléban a Ferencváros tehetsége, László Koppány némi meglepetésre pontozással felülmúlta az Eb-bronzérmes Vitek Dáriuszt. A nőknél 59 kilóban az Európa-bajnoki ezüstérmes Bognár Erika az Eb-bronzérmes Galambos Ramónával csapott össze, előbbi nyert.
Ob-győztesek
Férfiak, kötöttfogás
55 kg: Horváth Csaba (Ceglédi VSE)
60 kg: Domokos Edmond (Szigetvár-KIMBA)
63 kg: Rafael Dániel (STE-KIMBA)
67 kg: Pohilec Ádám (BHSE)
72 kg: Váncza István (FTC)
77 kg: Tösmagi Attila (ESMTK-KIMBA)
82 kg: Fritsch Róbert (BHSE)
87 kg: Takács István (BHSE)
97 kg: Szőke Alex (ESMTK)
130 kg: László Koppány (FTC-KIMBA)
Szabadfogás
57 kg: Baráth Károly (Vasas SC)
61 kg: Rácz Balázs (UTE-KIMBA)
65 kg: Mizsei Zoltán (FTC-KIMBA)
70 kg: Molnos Norbert (Kiskunfélegyháza)
74 kg: Vikol András (GYAC)
79 kg: Hajduch Nándor (Szarvas)
86 kg: Hatos Gábor (BHSE)
92 kg: Juhász Balázs (BHSE)
97 kg: Végh Richárd (Érdi Spartacus SC)
125 kg: Korcsog Milán (Csepel TC-KIMBA)
Nők
50 kg: Gaál Henrietta (Vasas SC)
53 kg: Kapuvári Liliána (UTE-KIMBA)
55 kg: Szenttamási Róza (Csepel TC-KIMBA)
57 kg: Terék Gerda (Csepel TC-KIMBA)
59 kg: Bognár Erika (BHSE)
62 kg: Borsos Viktória (KNSI-KIMBA)
65 kg: Oláh Csenge (KNSI)
68 kg: Szabados Noémi (FTC-KIMBA)
72 kg: Osváth-Nagy Noémi (Egri VSI-KIMBA)
76 kg: Nagy Fanni (Csepel TC)
Fotó: MBSZ/Róth Tamás