A Hydro Fehérvár AV19 4-1-re kikapott a vendég Klagenfurttól az osztrák jégkorongliga pénteki játéknapján. A vendégeknél a kanadai Nick Petersen emberelőnyben, emberhátrányban, azonos létszámban és üres kapura is betalált.
A magyar csapat eddig egyszer lépett jégre a 2020/21-es idényben, egy hete kikapott Grazban, ugyanakkor a rivális már a harmadik összecsapását játszotta – számolt be az MTI.
A Fehérvár erősen tartalékos volt, mert több játékosa még nem került ki a koronavírus miatti karanténból, de akadtak sérültek is. Így aztán csupán 14 mezőnyjátékos állt rendelkezésre, azaz nem volt ki teljesen három sor.
Ennek ellenére komoly iramot diktált első hazai találkozóján a házigazda, sok helyzete volt, ám a szünet előtt 16 másodperccel emberelőnyben Nick Petersen közelről Kornakker Dániel jobb hónalja alatt betalált. A folytatásban is inkább a fehérváriak veszélyeztettek. A 30. percben Erdély Csanád jól tört be a kapu elé, és Sebastian Dahm jobb lába mellett a kapuba terelte a korongot.
A záró játékrészben fárasztotta ellenfelét a KAC, és a 46. percben Petersen a levegőben belenyúlt egy távoli lövésbe, Kornakkernek esélye sem volt a hárításra. Erdély sem akart lemaradni a góltermelésben kanadai ellenfelével szemben, azonban erős lövése a felső kapuvason csattant. Petersen viszont nem hibázott: az 55. percben emberhátrányban lépett ki, köténygólt lőtt, így mesterhármas ért el, de nem állt le, mert a végén még üres kapura is betalált.
Az utolsó percben Erdély a korongtól arcsérülést szenvedett, pillanatok alatt hatalmas vértócsa lett a jégen. A csatárt az orvosi szobába kísérték.
Osztrák liga (ICE), alapszakasz:
Hydro Fehérvár AV19 – EC-KAC (osztrák) 1-4 (0-1, 1-0, 0-3)