A DEAC válogatott kapusa aláírt a következő szezonra.
A 2022-23-as idény nem volt sikeres a DEAC-nak, ahogyan azt a csapat és a szurkolók szerették volna. A klub közlése szerint Hetényi Zoltán védési hatékonysága elérte a 92.3 százalékot. A kiváló teljesítményben persze folyamatos, kemény edzésmunka ölt testet. A felkészülésről, a megújuló szakmai stábról is nyilatkozott a klub honlapjának Hetényi Zoltán.
„A sport már csak ilyen, jönnek-mennek a játékosok és edzők. A DEAC új menedzsmentjének tagjait játékoskoruktól fogva jól ismerem. Kiváló szakemberek, remélem, hogy sikeres közös munkát tudunk kitenni a jégre. Szerintem az edzők feladata az, hogy kihozzanak belőlünk, játékosokból mindent, ami bennünk van. Mindenkitől elvárható, hogy a mérkőzéseken maximálisan odategye magát, a többi viszont az edzők dolga. A bajnokság előtt a fő feladatuk az, hogy kiváló légiósokat szerződtessenek, olyanokat, akik a fontos pillanatokban jó döntéseket hoznak és a hazai hokisokkal együtt értékesítik a helyzeteiket, odafigyelnek a plusz, mínusz mutatóra és jól tudnak védekezni is! Ha már a védekezésről esett szó, én továbbra is mindent megteszek a jó szereplés érdekében. Így tettem a tavalyi szezonban is és a kapusrangsorban a 4. helyen végeztem. A különdíjakban most nem dúskáltam úgy, mint az előző években, de most az a fő, hogy a következő idény jobban sikerüljön. A kezdés nem ígérkezik túl izmosnak, ha nem változnak a körülmények, akkor hat hónap is eltelhet jeges edzések nélkül, ami enyhén szólva is vékonynak tűnik, de reméljük, hogy addig még pozitív irányban mozdulnak el a dolgok.”
fotó: deac.hu