Hivatalos: 35 év után újra lesz F1-es holland nagydíj!

A versenypálya és a szervezők kedden jelentették be hivatalosan, hogy 2020-tól újra lesz Forma–1-es nagydíj a hollandiai Zandvoortban.
Az m4sport.hu közlése szerint nevezhetnénk Verstappen Nagydíjnak is, hiszen amióta a holland versenyző 2015-ben bemutatkozott a Forma–1-ben, valóságos F1-őrületet indított el hazájában. A narancssárga szurkolótenger azóta rendszeresen elözönli Európa versenypályáit. Ezt látva a sportág tulajdonosai már akkoriban elkezdtek egyeztetni a Holland Nagydíj lehetséges visszatéréséről. A sorozat számára új, jövedelmező piacokat kereső Liberty Media az asseni és a zandvoorti versenypályával kezdett tárgyalni, aztán utóbbi helyszínnek biztosított exkluzív jogot a versenyre, és miután év elején a helyi vezetés zöld utat adott, előteremtve a szükséges anyagi hátteret, már hetekkel ezelőtt biztossá vált a visszatérés.

Mostanra pedig minden részletet tisztázni tudtak, így kedden sor került a hivatalos bejelentésre: 2020-ban a Holland Nagydíj a Forma–1-es bajnokság egyik állomása lesz.

A régi-új helyszínnel három évre szóló megállapodást írt alá a Forma–1, főtámogatójuk a Heineken lesz. A jövő évi naptártervezet ugyan még nem készült el, Chase Carey, az F1 elnöke azt nyilatkozta, hogy Zandvoort az év ezen időszakában, Monaco előtt kaphat helyet a programban. Ez erősíti a feltételezést, hogy a hollandok Barcelona helyét öröklik meg. Ugyanakkor a spanyol szervezők a múlt hétvégén azt nyilatkozták, hogy továbbra is jó esélyt látnak az év végén lejáró szerződésük meghosszabbítására.

„Boldogok vagyunk, hogy ma itt lehetünk” – nyilatkozta Carey a Holland Nagydíj visszatérése alkalmából tartott kedd délelőtti sajtótájékoztatón. „Sok előkészület előzte meg ezt a potenciális rendezvényt. Zandvoortnak elképesztő múltja van, harmincöt évvel ezelőtt versenyeztünk itt utoljára, és volt pár fantasztikus futam itt. Ez a pálya mérhetetlenül fontos a Forma–1 számára.”

„Amióta megérkeztünk az F1-be, folyton hajtogatjuk, hogy szeretnénk új helyszíneken versenyt rendezni, de közben a régi pályákat is meg akarjuk tartani, mert tisztelnünk kell a sportág európai gyökereit és hagyományait. A következő évben lesz egy teljesen új pályánk Vietnámban, Hanoi városában, és visszatérünk Zandvoortba harmincöt év távollét után. Egy olyan pálya ez, amely világszerte nagy népszerűségnek örvend a motorsportban. Az utóbbi években megnőtt az F1 népszerűsége Hollandiában, főleg a tehetséges Max Verstappen lelkes szurkolóinak köszönhetően, akik elözönlik a pályákat. Kétség sem férhet hozzá, hogy Zandvoort lelátóin jövőre a narancsszín lesz a domináns” – tette hozzá Carey, akinek elnöksége alatt a hollandiai a második bejelentett új helyszín Hanoi után.

A Forma–1-ben eddig összesen 30 Holland Nagydíjat rendeztek, s azok mindegyikének Zandvoort adott otthont. Versenyeket már 1948-tól rendezett a pálya, az első hivatalos bajnoki futamukra pedig 1952 augusztusában került sor. Annak győztese Alberto Ascari volt a Ferrarival. A holland megméretés ezt követően csak 1954-ben, 1956-ban és 1957-ben maradt ki a programból, majd 1958 és 1971 között megszakítás nélkül 14 futamot rendeztek, az 1972-es kényszerszünet (a versenyzők a rossz körülmények miatt nem voltak hajlandók versenyezni Zandvoortban) után pedig további 13-at. Az utolsó nagydíjukat 1985-ben Niki Lauda nyerte a McLaren-Porschéval.

Az Amsterdamtól 30 perces útra, a tengerpart közelében fekvő létesítményt a második világháború után közutak összekapcsolásával tervezte meg a Holland Királyi Motorkerékpáros Szövetség által megbízott csoport. Az első versenyüket még Zandvoorti Nagydíj néven rendezték 1948-ban, azt Bira herceg, az első (és Alexander Albonig egyetlen) thaiföldi F1-es versenyző nyerte meg. Eredeti vonalvezetése 4193 méteres volt, hosszát pár méterrel 1972-ben növelték, majd miután az F1 távozott, számos módosításon esett át a létesítmény. Jelenlegi hossza 4300 méter, 13 kanyarból áll.

A korábbi F1-es versenyző, a ma már a Holland Nagydíj sportigazgatójaként tevékenykedő Jan Lammers előrebocsátotta, az F1 visszatéréséig rendelkezésükre álló kevesebb mint egy évben számos változtatást fognak végrehajtani a jelenlegi létesítményen, és a pályájukon is módosítanak majd. Erre azért is szükség lesz, mert jelenleg nem rendelkeznek még az FIA általi legmagasabb besorolással. „Hogy megfeleljünk a Forma–1 FIA részéről támasztott követelményeinek, mind az infrastruktúrát, mind a pályát modernizálni fogjuk számos területen. A munkálatok a 2020-as verseny előtt fognak befejeződni. Ezenfelül Zandvoort hatóságai nemrégiben komoly összeget fektettek a pálya és a térség elérhetőségének javításába” – szögezte le a holland.

Azzal, hogy Zandvoort érkezése biztossá vált, az is eldőlt, hogy ha az F1 2020-ban is ki akar tartani a 21 futamos bajnokság mellett, ahogyan azt Chase Carey Barcelonában ecsetelte, két helyszínnek ki kell esnie a programból. A Spanyol Nagydíj mellett pillanatnyilag a Német Nagydíj elvesztését emlegetik a legvalószínűbb forgatókönyvként, ugyanakkor a Hockenheimring vezetője nemrégiben egyértelművé tette, hogy még folynak a tárgyalások a szerződésük meghosszabbításáról. Esetükben az anyagi feltételek jelentik majd a döntő tényezőt: Georg Seiler továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a Liberty Media olyan körülményeket teremtsen számukra, amelyek mellett nem lesz veszteséges a futamrendezésük.