Hivatalos: Armin Hodzic a MOL Vidi FC új játékosa!

Bosnyák válogatott csatárral erősödött a fehérvári csapat.

A Dinamo Zagreb és a MOL Vidi FC megállapodásának értelmében piros-kékben folytatja pályafutását Armin Hodzic! – adta hírül a székesfehérvári csapat hivatalos honlapja.

A gólerős bosnyák támadó Szarajevóban született 1994. november 17-én. A nagy múltú Zeljeznicar korosztályos csapataiban nevelkedett, majd 16 éves korában az angol Liverpoolhoz került. A Mersey partján nem jutott el az első csapatig, visszatért a Zeljeznicarhoz, ahol egészen fiatalon meghatározó játékos lett és 49 találkozón 18-szor volt eredményes.

Nevelőegyesületéből a horvát sztárcsapathoz, a Dinamo Zagrebhez szerződött, ahol az elmúlt években 111 tétmeccsen 51 gólt szerzett. 2015-ben két Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen is szerepet kapott, az Olympiacos ellen idegenben be is talált a görögök hálójába. A bosnyák válogatottban eddig öt alkalommal lépett pályára.

„Izgatott és boldog vagyok, hogy itt lehetek. Abszolút készen állok arra már most is, hogy pályára léphessek, és gólokat szerezzek Vidi-mezben! Egy nagy klubhoz kerültem, amely remélem a Bajnokok Ligájában szerepel majd pár hét múlva, bízom benne, hogy én is részese lehetek annak, hogy a csapat lépésről-lépésre fejlődik és halad előre. Mit várhatnak tőlem a szurkolók? Gólokat! De viccet félretéve, nem csak csatárként, árnyékékként és a baloldali szélsőként is számíthat rám a stáb. Úgy gondolom, hogy a horvát és a magyar bajnokság között nincs nagy különbség, viszont a magyar csapatok közül csak a Vidiért szerettem volna otthagyni a Dinamót, hiszen itt nagy célokért küzdhetek és pályára léphetek Európában is. Beszélgettem persze Anel Hadziccsal mielőtt aláírtam, őt a válogatottból ismerem, valamint Suljic Asmir is csak jókat mondott a klubról, szóval biztosan jó helyre kerültem” – nyilatkozta a szerződés aláírását követően új csatárunk.

„Nagyon sokat dolgoztunk ezen az igazoláson, mindenképpen szerettük volna csatárral bővíteni a keretet. Az időzítés nemcsak rajtunk múlt, hanem a különböző kupákban szereplő együttesek helyzetén is. Minden klub és játékos, akiket megkerestünk, figyelembe vette ezt. Amikor bebiztosítottuk az európai csoportkörös szereplésünket, azonnal éreztük, hogy nyílt egy rés és olyan labdarúgókat is megszerezhetünk, akik számára a magyar labdarúgást önmagában nem tudjuk vonzóvá tenni. Mindenkinek azon kell dolgoznia, hogy ez megváltozzon! Mi most tettünk efelé egy nagy lépést és remélhetőleg még többet teszünk majd az ősz folyamán. Ez kell ahhoz, hogy olyan kaliberű játékosokat szerződtethessünk, mint Armin Hodzic. Nagyon büszkék vagyunk, hogy egy még fiatal, de már nemzetközi rutinnal rendelkező játékos csatlakozik a kerethez egy olyan, folyamatosan Bajnokok Ligája- vagy Európa Liga-csoportkörben szereplő klubtól, akik híresen jól gazdálkodnak a tehetségeikkel. Biztos vagyok benne, hogy Armin amellett, hogy ő is versenyhelyzetet teremt a posztján, számos góllal fogja segíteni a MOL Vidi FC-t és hamar beilleszkedik a csapatunkba. Sajnos az AEK elleni visszavágón ugyanakkor még nem állhat a vezetőedző rendelkezésére, mivel a Dinamo Zagreb színeiben korábban már pályára lépett a BL-selejtezők folyamán” – mondta a keret legújabb tagjáról sportigazgatónk, Kovács Zoltán.

Armin Hodzic hosszú távú szerződést írt alá a fehérvári csapattal, a 23 esztendős játékos 15-ös számú Vidi-mezben futballozik majd.

fotó: molvidi.hu