Hivatalos, hol épül a 20 ezres új fedett aréna – videó

Fürjes Balázs, kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztos a Sport TV Mai helyzet című műsorában elmondta, az új Puskás-stadionban pontosan ugyanott lesz a kezdőkőr, mint a régi Népstadionban. Továbbá elárulta, hol lesz pontosan a 2022-es férfi kézilabda Eb-re épülő több mint 20 ezer főt befogadó fedett aréna, amelynek az üzemeltetése egyetlen fillérjébe sem kerül majd az adófizetőknek.

A Sport TV hivatalos honlapjának pénteki közlése szerint a 2020-as Eb-n négy mérkőzésnek ad majd otthont a Puskás-stadion. Jól halad az építkezés, a magyar labdarúgás napjára, 2019. november 25-ig kell elkészülnie a szerződés szerint. Időarányosan jól állnak, már túl vannak a munkálatok felén, többletköltség nélkül eddig minden határidőt be tudtak tartani, és bíznak benne, hogy ez a végső határidővel is így lesz. Azonban megvan rá a szándék, hogy tíz nappal korábban, már november 15-én fel tudják avatni egy válogatott mérkőzéssel, ezen dolgoznak.

Az előző, ikonikus épület iránti tisztelet több helyen is befolyásolta a tervezést. „Az volt a kiindulópontunk, hogy egy vadonatúj aréna épüljön, de az vigye tovább, idézze fel, tartsa életben a Népstadiont! Teljesen ugyanazon a helyen van, pont ugyanabban a lábnyomban helyezkedik el, olyannyira, hogy az új Puskás-stadion kezdőköre teljes egészében a régi Népstadion kezdőköre, és a középkezdéshez pont ugyanoda teszik majd le a csapatok a labdát, ahova lerakták a Népstadionban” – nyilatkozta Fürjes Balázs a Sport TV Mai helyzet című műsorában, aki arról is beszélt, hogy az épület karaktere, a külcsín is felidézi a régi épületet, illetve, hogy az elbontásból származó betont is újra felhasználták, beépítették a stadionba.

A 2022-es férfi kézilabda Eb-re épül Budapesten egy legalább 20 ezres fedett aréna is. Az európai szövetség követelménye, hogy a világverseny elődöntőit és döntőjét egy legalább 20 ezer néző befogadására alkalmas létesítményben kell rendezni.

Kijelölte a kormány ennek a helyszínét, ez az Üllői út mellett lesz kifelé, még a Groupama Aréna után, a népligeti buszpályaudvar mögött. Ez a végleges helyszín, ez már eldőlt. A héten beérkeztek a tervező kiválasztására a közbeszerzési ajánlatok, több ajánlatot is kaptunk tervezőktől, egészen biztosan a legolcsóbb ajánlatot választva egy héten belül meglesz az, hogy ki tervezi. Akkor azonnal indul a tervezés, és még idén kivitelezőt kell választanunk közbeszerzésen, pályázaton, hogy határidőre be tudjuk fejezni. Nem lesz sok idő erre az építkezésre sem” – árulta el a kormánybiztos.

Egy XXI. századi, modern, a világ bármely pontján helytálló multifunkcionális arénát fogunk felépíteni, ami kitűnően alkalmas lesz nemzetközi- és hazai sporteseményekre, kulturális eseményekre, koncertekre. Tehát biztos, hogy itt is egy olyan épületet kell felhúzni, ami utána megáll a lábán, és a működtetése, az üzemeltetése egyetlen fillérjébe sem kerülhet a magyar adófizetőknek, a magyar költségvetésnek” – jellemezte az új létesítményt Fürjes Balázs.

Szóba került a lehetséges névadó szponzor is: „Nagyon fontos lesz, és a tervezés során érvényesítendő szempont, mert névszponzor akkor fog jönni, ha mondjuk az épület héjazatán, tetején megfelelően tudjuk a névadó nevét megjeleníteni. Legyen egy olyan tervünk, ami ilyen értelemben is jól eladható, teljesíti az elvárásokat, és utána várjuk a jelentkezőket.

A beszélgetés teljes felvétele:

fotó: Sport TV