Hivatalos: Jön a Movistar a Tour de Hongrie-ra!

Folyamatosan érkeznek a nevezések a 2022-es Tour de Hongrie versenyére.

A Tour de Hongrie szervezői nagy hírt közöltek kedden: rajthoz áll a jövő évi Magyar Kerékpáros Körversenyen a legerősebb spanyol WorldTeam, a Movistar!

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség csak néhány hete jelentette meg a jövő évi versenynaptárat, de máris óriási az érdeklődés a versenyünk iránt. A szabályok szerint a kategóriánkban legfeljebb a résztvevő csapatok fele lehet WorldTeam, szeretnénk maximálisan kihasználni ezt a lehetőséget, éppen ezért fontolóra vettük, hogy az idei huszonkét csapat helyett huszonnégyre emeljük az együttesek számát, így tizenkét WorldTeam állhat majd rajthoz. Az eddigi érdeklődések alapján nyugodtan mondhatom, jövőre még az ideinél is erősebb mezőnyt láthatnak majd a magyar szurkolók a körversenyünkön” – fogalmazott Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője.

A spanyol Movistar Team 2011 óta szerepel a topcsapatok között, de jogelődei (a Reynolds, a Banesto vagy a Caisse D’Epargne) már 1980 óta meghatározó együttesei voltak a nemzetközi karavánnak, olyan klasszisok szerepeltek soraikban, mint az ötszörös Tour de France-győztes spanyol Miguel Indurain, a kétszeres Vuelta a Espana- és egyszeres Tour de France-bajnok spanyol Pedro Delgado vagy a kétszeres Vuelta-győztes, időfutam-világbajnok svájci Alex Zülle.

Napjainkban sok kitűnő menő mellett az örökifjú spanyol klasszis, 2018-ban országúti világbajnok, Vuelta-győztes Alejandro Valverde a Movistar Team legnagyobb ásza, aki a tervek szerint utolsó szezonját futja majd 2022-ben.

Érdekesség, hogy a Movistar már 2020 elején is nevezett a Tour de Hongrie-ra, de akkor a koronavírus-járvány kitörése miatt meghiúsult a magyarországi bemutatkozása. A Movistar Team lehet a Magyar Kerékpáros Körverseny történetében a tizedik WorldTeam, amely részt vesz a viadalon.

A 43. Tour de Hongrie versenyére 2022-ben május 11. és 15. között kerül sor, a jövő évi viadal útvonalának bemutatójára várhatóan januárban kerül majd sor.

Fotó: Bettoni Photo / Movistar Team