Hivatalos: Lukács Viktória elhagyja a Fradit, nyártól a Győr játékosa!

A magyar válogatott szélső szerint nehéz döntést hozott.

A magyar női kézilabda-válogatott szélsője, Lukács Viktória elhagyja a Ferencvárost és nyártól a Győri Audi ETO KC-nál folytatja a pályafutását. A bejelentésről mindkét klub hivatalos honlapja megerősítette.

Lukács Viktória 2010-ben, tizenöt évesen igazolt a Ferencvároshoz, a 2013/2014-es idényben kölcsönben Siófokon szerepelt, de ezt leszámítva tíz éve erősíti a klubot. Eldőlt azonban, hogy a kézilabdázó 2020 nyarán távozik a Népligetből, és a Győri Audi ETO-ban folytatja a karrierjét – adta hírül a fradi.hu.

„Lukács Viktória kislányként érkezett hozzánk 2010-ben, azóta pedig a Ferencváros és a magyar válogatott meghatározó játékosa is lett. Nagyon szerettük volna őt megtartani, több egyeztetést is folytattunk ennek érdekében, ő azonban új impulzusokra vágyott, ezért a váltás mellett döntött. A következő hónapokban Vica még a Fradi sikereiért dolgozik, a pályafutása további részéhez pedig sok sikert kívánunk” – mondta az átigazolással kapcsolatban Bognár László, a kézilabda szakosztály ügyvezető igazgatója.

A sportoló hozzátette, sokat rágódott a döntésén.

„Életem legnehezebb döntését hoztam meg, amikor úgy határoztam, hogy a szezon végén elhagyom a Fradit, mert új kihívásokra vágyom – mondta Lukács Viktória a fradi.hu-nak. – Elhagyom azt a klubot, amely tíz évig az életemet jelentette… De a legfontosabb feladatok csak most jönnek számunkra az idényben, ezért még nincs itt a búcsú ideje. A Ferencváros mindörökké Ferencváros marad, és szeretném a következő hónapokban elérni a csapattal a kitűzött célokat.”

Fiatal, tehetséges, ugyanakkor rendkívül tapasztalt játékosról van szó, aki ráadásul alapembere a magyar válogatottnak is.” mondta el a Rába-parti együttes honlapján dr. Bartha Csaba a Győri Audi ETO KC elnöke. „Örülök, hogy Lukács Viktória minket választott, hiszem, hogy nagy értéke lesz csapatunknak.

Megtisztelő, hogy a világ jelenlegi legerősebb csapatában, Győrben folytathatom nyártól a pályafutásom. A szezon hátralévő részén mindent megteszek a jelenlegi klubom sikeréért, de várom már, hogy hogy a következő szezontól az új kihívásoknak is megfeleljek. Jól ismerem a csapatot, tudom, hogy a legmagasabb célokért küzdenek mindig Győrben, ez számomra is szimpatikus. Szeretném majd én is kivenni a részem teljesítményemmel a sikerekből.” – nyilatkozta Lukács Viktória a győri klub honlapján.

 

fotó: MKSZ / Kovács Anikó