Holló Balázs Tokióban döntős szerepléssel bizonyítana a 400 vegyesen

Holló Balázs, az egri úszóműhely büszkesége négy évvel ezelőtt 17 esztendős magyar olimpikonként eljutott ugyan Rióba, de hiába reménykedett abban, hogy legalább az előfutamban beállítják a váltóba, bánatára megmaradt annak, aminek benevezték: társait buzdító tartaléknak. Idén ismét feltárulhat előtte a kapu, aminek küszöbén viszont csak akkor léphet át, ha a márciusi országos bajnokságon három nagy vetélytársa, Verrasztó Dávid, Bernek Péter és Gyurta Gergely közül legalább kettőt le tud győzni a 400 vegyesen. Amilyen egyszerű a képlet, olyan nehéz a megoldás.

Ki a legény a gáton ?

„Dávidot, Petit és Gegét is legyőztem már, utóbbit nem is egyszer, a bajnokságon viszont nem az egymás elleni mérleg fog dönteni, hanem az adott pillanatban a feladat teljesítésének minősége és eredménye. Meg az, hogy ki az igazán kemény gyerek, ki a legény a gáton. Kovács Ottó, a mesterem, aki immár nyolc esztendeje igyekszik igazán jó úszót faragni belőlem, és próbál rávenni arra, hogy komolyodjak meg, mostanában a mentális felkészítésemre is nagy súlyt helyez. Sokszor én is úgy érzem, hogy nem érett felnőtt, hanem öreg gyerek vagyok, de szerintem az olimpiai kihívás meg fog keményíteni. Ha önbizalomban nem lesz hiány a bajnokságon, akár csatát is nyerhetek a Duna Arénában, és másodszor is olimpikon lehetek” – nyilatkozta hétfőn, a 21. születésnapján Holló Balázs az SzPress Hírszolgálatnak.

(Holló Balázs, fotó: Márton István)

Kovács Ottó szerint Balázs a lassan beérő, és nem az élvonalba üstökösként becsapódó úszó, aki három évvel ezelőtt viszont kétszer is rácáfolt a róla alkotott nem éppen lelkesítő minősítésre. A juniorok világbajnokságán második lett 400 gyorson és bronzérmet nyert a 400 vegyesen, és tagja lehetett annak a 4×200-as gyorsúszó váltónak, amely korosztályos világcsúcsot javítva előzte meg az amerikai négyest. Kellett ehhez Hollón kívül a ma már „felnőtt” világbajnokként és világcsúcs tartóként tisztelt Milák Kristóf, a tavaly edzőpartnerként mellé szegődött Márton Richárd, valamit a 100 gyorson kétszeres magyar csúcsot javító Németh Nándor tudása. Nem mellékesen Holló 2017-n a junior Európa-bajnokságon megnyerte a 400 vegyest, behúzott egy bronzot a 400 gyorson, és abban a 4×200-as gyorsváltóban is jeleskedett, amely a kontinens legjobbjának bizonyult.

Másodperceket kell lefaragnia

A 2018-as évadra ugyanakkor nem lehetett ugyanilyen büszke, amely inkább szólt a megtorpanásról, mint a tizedekben, vagy legalább a századokban mérhető előrelépésről. Azért Glasgowban a nagymedencés Európa-bajnokságon így is tagja lehetett a 4×200-as gyorsváltónak, úgy is lehet mondani, hogy megőrizte a helyét a válogatottban. „Várható volt, hogy „bezavar” az érettségi, még inkább az a szembesülés, hogy a junior korosztályból a felnőttbe nem lehet csak úgy átsétálni, a váltással szinte minden úszó rögös útra lép – folytatta Balázs, aki tavaly aztán derekasan kihomorított. Novemberben – Verrasztó Dávidot is megelőzve – megnyerte Dohában a világkupa utolsó versenyén a 400 vegyest, majd a decemberi rövid pályás Európa-bajnokságon egy negyedik és egy ötödik hely dicsőségével szerzett jó pontokat dr. Sós Csaba szövetségi kapitánynál.

(Holló Balázs, fotó: Márton István)

„A Dohában elért 4:15.17 perces egyéni csúcsomon másodperceket kell javítanom ahhoz, hogy az olimpiai csapattagság ne maradjon meg álomnak. A terv 4:12 – 4:12.5, ami a válogatás szempontjából már nyerő idő lehet. Nem akarok túl nagyot mondani, de ha bekerülök a tokiói csapatba, akkor úgy be fogok indulni, hogy reményeim szerint még egy döntős hely is összejöhet. Egy biztos: semmiképpen se szeretnék még egyszer a parton maradni” – mondta befejezésül a születésnapos Holló Balázs.

(Szalay Péter, SzPress Sporthírszolgálat)

fotók: Márton István