Hosszabbítás után döntős a svéd válogatott

Svédország válogatottja hosszabbítás után egy góllal legyőzte az olimpiai címvédő Dánia csapatát a horvátországi férfi kézilabda Európa-bajnokság pénteki, második elődöntőjében.

A svédeket komoly veszteség érte, ugyanis legeredményesebb játékosuk, Albin Lagergren agyrázkódás miatt nem léphetett pályára, helyette Andreas Cederholm került a keretbe.

Kiválóan kezdte a találkozót Svédország – amely a 21. percben már öt góllal vezetett -, így az esélyesebbnek tartott dánoknak futniuk kellett az eredmény után. Ez Mikkel Hansen vezérletével olyan jól sikerült az olimpiai bajnoknak, hogy a szünetig két gólra felzárkózott.

A dánok 4-1-es sorozattal zárták az első félidőt, majd 1-4-es szériával kezdték a másodikat, és – mint kiélezett helyzetben szinte mindig – továbbra is Mikkel Hansentől várták a gólokat. A folytatásban is változatos, hullámzó volt a játék, a dánok az utolsó negyedórában ismét felzárkóztak, ám a hajrában újra a svédek voltak pontosabbak, és két perccel a vége előtt három góllal vezettek.

Előnyüket azonban nem tudták megtartani, és Lasse Svan utolsó másodpercben dobott góljával hosszabbításra mentette a skandináv rangadót Dánia együttese, amely a csoportkörben hét góllal legyőzte a magyar válogatottat.

A ráadás második öt percében ismét elléptek kettővel a svédek, és ezúttal meg is őrizték az előnyüket. A dánok egyszer sem vezettek a 70 perc során.

A mezőny legeredményesebb játékosa Mikkel Hansen lett, aki 17 lövésből 12-t értékesített. Csapattársa, Rasmus Lauge Schmidt 15 lövésből 11 gólt szerzett. A győztes csapatban Mattias Zachrisson nyolc találatig jutott.

A svédek a sportág első öt Európa-bajnoksága közül négyet megnyertek, de 2002 után most jutottak el ismét a döntőig. A spanyolok elleni, vasárnapi finálé egyben világbajnoki selejtező is lesz, ugyanis a győztes kijut a jövő januári, német-dán közös rendezésű vb-re.

Eredmények,
elődöntő:
Svédország-Dánia 35-34 (16-14, 28-28, 31-30) – hosszabbítás után

korábban:
Spanyolország-Franciaország 27-23 (15-9)

az 5. helyért:
Horvátország-Csehország 28-27 (16-10)

a vasárnapi program (Zágráb):
a 3. helyért: Franciaország-Dánia 18.00
döntő: Spanyolország-Svédország 20.30

(MTI)

fotó: cro2018.ehf-euro.com