Húsz nap alatt rohanta le az öttusavilágot az olimpiai favorit Böhm Csaba

A csengcsoui 40 fokos hőségben is érezte a fentről jövő segítséget.

A magyar öttusasport legszebb napjaira emlékeztető káprázatos bravúrral rukkolt ki a 24. születésnapja előtt álló Böhm Csaba, aki mindössze húsz nap leforgása alatt nyerte meg előbb az ankarai Világkupa döntőt, majd szombaton a kínai Csengcsouban az olimpiai kvalifikációs világbajnokságot is. A Kőbánya SC büszkeségét, aki az egyéniben kiérdemelt győzelme mellett Szép Balázs és Demeter Bence társaságában a csapatversenyben is aranyérmet vehetett át, az eredményhirdetés és a doppingvizsgálat között érte el a versenyek színhelyén az SzPress Hírszolgálat.

„Kimerítő három hét után vagyok, bármekkora boldogsággal is tölt el a két győzelmem, most elsősorban arra vágyok, hogy mielőbb hazaérjek és sikerüljön kipihenni magamat. A feladatot alaposan megnehezítette a világbajnokságon az olykor 40 fokos hőség, ami minden versenyzőt megviselt. Ugyanúgy küzdöttem, mint minden versenyen, és most is éreztem a fentről érkező segítséget”

– hívő emberként ez volt az első reakciója Böhm Csabának.

Nem a győzelem hangoztatott céljával indult májusban Törökországba, ahogy most Kínába sem, pedig egyre inkább ő a magyar válogatott legbiztosabb pontja, mi több, az egyik, ha nem az első számú olimpiai éremesélyes.

„Nem az ígéretekben bízok, hanem az elvégzett munkában, ha elérkezik a versenyzés napja, egyszerűen csak teszem a dolgomat, elsősorban magamra figyelek és nem mások szereplésére. Igyekszem a lehető legkevesebb hibát elkövetni, és mindig reménykedek abban, hogy a pályán nem leszek egyedül”

– tette egyértelművé a vallásosságát Csaba, akinek Geleta Balázs az edzője, aki a nevelőedzők küldetését teljesítő édesapájától, Geleta Károlytól vette át a váltóbotot.

Ankarában és most a Kínában megrendezett világbajnokságon is erős ellenfelekkel kellett megküzdenie, a Világ Kupa döntőt csak azért tartja kevésbé megterhelő erőpróbának, mert az rövidebb ideig tartott és ott nem volt akkora hőség.

„Nem hiszem, hogy hazaérkezésem után 2-3 napnál hosszabb pihenőt kapok, mert ketyeg az óra, egyre kevesebb idő választ el az olimpiától. Az már biztos, hogy egy hónappal a párizsi vizsga előtt a budapesti Európa-bajnokságon nem fogok indulni, inkább a felkészülés hajrájára összpontosítok.”

Kevesen tudják Csabáról, hogy ő a Kőbánya SC első saját nevelésű öttusázója, egy olyan klub büszkesége, amelynek erőssége inkább az úszás, de megtörténhet, hogy Párizs után a házon belüli rangsor egycsapásra megváltozik…

Szalay Péter (SzPress Hírszolgálat)

 

fotók: UIPM