„Húzós nap volt, de túl vagyunk rajta!” Így értékelt Kovács Miklós, a Qualisport Racing pilótája, miután a kamionos kategória 4. legjobb idejét teljesítette egységével a 2018-as Africa Eco Race harmadik versenynapján, Marokkóban, Agdal és Assa között.
A csapat csütörtök esti beszámolója szerint mást nem is nagyon mondhatott a pilóta, hiszen két társával, Czeglédi Péter navigátorral és Ács László fedélzeti szerelővel együtt kilenc korábbi Africa Eco Race tapasztalatával a hátuk mögött megpróbálták óvatosan teljesíteni a 400 kilométeres távot. Hogy miért? Mert ez egy maratoni derbi, a dakari Rózsaszín tóig tartó útvonal hossza 6000 kilométer, s mivel még nagyon az elején járnak, ebben a fázisban még csak veszíteni lehet. A mai penzumot köves, sziklás, de gyors terepre írták a szervezők, aki pedig túlvállalta magát (nem volt nehéz, hiszen az ilyen körülmények arra ösztönzik az embert, hogy tapossa a gázt, ahogyan csak bírja), az nagy árat fizetett érte. Így járt például a De Rooy-Iveco csapat második számú pilótája, Wuf van Ginkel, akinek véget ért a verseny, s nagy valószínűség szerint ugyanez történik a Qualisport Racing kamionosainak egyik régi kedves versenytársával, az MAN-es portugál pilótanő, Elisabete Jacinto egységével is.
Kovácsék megúszták néhány defekttel a végeláthatatlan porfelhőben: a Scania Qualisport Torpedo pontosan 5 óra alatt teljesítette a 400 kilométert, ami a kamionos kategóriában a 4. helyre volt elegendő ezen a napon. A higgadtság révén a viadal egyetlen magyar alakulata két pozíciót javított az összesítésben, így jelenleg a monstrumok között a 4. helyen állomásoznak.
„Reggel percenként rajtoltattak bennünket, majd az első 20-30 kilométer után utolértük azokat, akik előttünk voltak. Emiatt körülbelül 180-200 kilométeren át olyan sűrű porfelhőben jöttünk, ami olyan volt, mint a legsűrűbb köd, amit valaha életünkben láttunk. Nagyon, nagyon nehezen, a csikicsukis részeken tudtunk csak előzéseket véghezvinni. Amikor el tudtunk menni az egyik nagy ellenfelünk, Elisabete Jacinto mellett, csak néhány kilométerig jutottunk, mert kaptunk egy bal hátsó defektet. Gyorsan megjavítottuk, de néhány autó így is elénk került. Ezt követően egy tempósabb részhez értünk, ahol padlógázzal tudtunk haladni, de sajnos csak pár kilométert, mert a jobb hátsó kerekünk is eldurrant. Ez 80 kilométerre volt már csak a céltól, úgyhogy onnan óvatosabban mentünk. Szerintem nincs okunk a szégyenkezésre, pláne annak fényében, hogy több kamionos induló számára is a verseny végét jelentette a mai nap. Mi tesszük tovább a dolgunkat, roppant messze van még a vége” – értékelt a Qualisport Racing pilótája, miután begurult az Assa-i táborba.
A kamionosok között egyébként ezt a napot is Gerard de Rooy, a Dakar-rali korábbi kétszeres győztese uralta Ivecójával, maga mögé utasítva a holland DAF-pilótát, Johannes Van De Laart és az Africa Eco Race korábbi többszörös győztesét, a cseh Tomas Tomeceket, aki hajmeresztő módon arra vállalkozott, hogy Tatrájával ezúttal egyedül, navigátor nélkül gyűri le a távot. Az összesítésben De Rooy vezet 11 óra 10 perces idővel, a hollandot 1 óra 45 perces lemaradással Van De Laar követi, míg a 3. pozíciót birtokló Tomecek mindössze egyetlen perccel van lemaradva a DAF-pilótától. A 12 egységgel elrajtolt kamionos kategóriában a 4. helyen álló Kovácsék következő célpontja Tomecek lehet, akitől 36 perccel vannak lemaradva.
Az autósoknál meglepetést hozott a nap, mivel az LCR30-as buggy-val versenyző Mathieu Serradorinak kétn napnyi kergetőzés után ezúttal sikerült odapörkölnie a címvédő Mini-nagyágyúnak, az első két napon diadalmaskodó Vlagyimir Vasziljevnek. Kettejük csatájának szorosságát jól szemlélteti, hogy a célban mindössze 22 másodperc volt a különbség közöttük. Vasziljev a vereség ellenére az összetettben őrzi a vezető pozíciót, az orosz előnye 7 perc 2 másodperc az Africa Eco Race saját termékének tekinthető, pályafutását mindössze néhány évvel ezelőtt kezdő francia pilótával szemben.
A motorosoknál a KTM-es olasz Paolo Cecci a második szakaszgyőzelmét könyvelhette el, míg nagy riválisát, a kétszeres Africa Eco Race győztes Pal Anders Ullevalsetert ezúttal a yamahás portugál Luis Anjos Oliveira is maga mögé utasította. A napi eredmény után Cecci állt az élre a motorosok között, ám előnye csupán 1 perc 26 másodperc Ullevalseterhez képest.
A január 14-én záruló, fennállása 10. évfordulóját ünneplő verseny szervezői a negyedik napon ismét történelmet írnak: ez lesz a viadal históriájának eddigi leghosszabb szelektív szakasza, a versenyzőkre Assa és Fort Chacal között 497 kilométernyi mért táv vár. Lesz homok, szikla és kő bőven, ami a gépek számára, az itiner pedig az előrejelzések szerint a navigátorok számára jelent majd minden eddiginél komolyabb kihívást.
fotó: Qualisport Racing