A hagyományoknak megfelelően idén is a budapesti Toldi mozi ad otthont a Szlovén Filmnapoknak.
Egy hónap múlva, 2019. október 10. és 12. között a magyar közönség három díjnyertes szlovén alkotást tekinthet majd meg. Az eseményt a Szlovén Filmközpont, a BudapestFilm Zrt. és a Szlovén Köztársaság budapesti nagykövetségével együttműködve szervezik.
A szervezők közlése szerint egy hónap múlva, 2019. október 10. és 12. között rendezik meg az immár negyedik Szlovén Filmnapokat. A magyar közönség idén három díjnyertes szlovén alkotást tekinthet majd meg. Urša Menart női rendező Elég a lúzerségből című filmjében a 29 éves Špela legjobb barátnői évekkel ezelőtt elköltöztek Szlovéniából és most a pasija is úgy döntött, hogy szerencsét próbál Amerikában. Eljött az idő, hogy Špela végre felnőjön és megtalálja önmagát.
Darko Štante Következmények című alkotásában Andrej kezelhetetlen, erőszakos viselkedése miatt nevelőotthonba kerül, ahol nehézfiúk között találja magát, akikkel egyre veszélyesebb kalandokba keveredik. Fiatalkori önteltsége ellenére Andrej gondosan őrzi titkát…
Végül Miroslav Mandić Játszom, létezem című munkája Három történet arról, mit jelent színésznek lenni, valamint a szereplő és a szerep közti határokról.
Az eseményt a Szlovén Filmközpont, a BudapestFilm Zrt. és a Szlovén Köztársaság budapesti nagykövetségével együttműködve szervezik.