A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség felhívására sokan eljöttek a Gyakorló Jégcsarnokba szurkolni a rövidpályás gyorskorcsolyázóknak szombaton. Egy-egy sikeres futam után zúgott a „Ria, Ria Hungária” és lengtek a nemzeti színű zászlók.
A Magyar Olimpiai Bizottság beszámolója szerint a lelátón ott volt többek között Váradi Orsolya, a MOKSZ szervezési és marketing igazgatója. Míg Fábián László a MOB sportigazgatója a helyszinen szurkolt Koreában, addig felesége a Jégcsarnok lelátóján szorított a magyar csapat sikeréért.
Szép számmal jelentek meg a média képviselői is, akik számára a legnépszerűbb szurkoló a legfiatalabb Liu-testvér volt, aki becsülettel állta a média érdeklődését.
Szegedről utaztak fel Keszler Andrea szülei, hogy együtt szurkoljanak a lelátón leányuk és a többiek sikeréért. Keszler-mama meg is könnyezte, amikor leánya sikerrel vette az első akadályt az 500m-es távon. Édesapja megjegyezte, hogy elégedett leánya teljesítményével, s reméli legalább még egy kört sikerrel teljesít majd a folytatásban. A váltó eredményét reálisnak tartotta a koreai és kanadai váltott nehéz lett volna legyőzni. Természetesen reménykedik, hogy a lányok a kisdöntőben majd pontszerző helyen végeznek.
A MOKSZ nagy családja az elkövetkező napokban is várja a szurkolókat együttes buzdításra.
fotók: Róth Tamás