Íme az újonc csapat hivatalos közleménye.
„Klubunk vezetősége mérlegelve a felnőtt csapat eddigi teljesítményét és a két bajnoki összképét, megbeszéléseket folytatott Kondás Elemér vezetőedzővel. A felek arra jutottak, hogy más habitusú, személyiségű és más munkamódszerrel dolgozó szakvezetőre van szükség, ezért közös megegyezéssel felbontják Kondás Elemér szerződését.
Az utódlásról folytatott tárgyalások eredményéről hamarosan tájékoztatást adunk. Az e heti első edzést, kedden már nem Kondás Elemér tartja, hanem eddigi segítői, Erős Gábor és Kocsis János.
Kondás Elemér eddigi munkáját köszönjük, további edzői pályafutásához sok sikert kívánunk, a felek útjai barátságban válnak el egymástól.„- olvasható a Kisvárda honlapján.
A labdarúgó NB I idei szezonjának első edzőváltása történt meg Kisvárdán. Mint ismer az újonc csapat a címvédő MOL Vidi otthonában 1-0-s vereséggel kezdte meg az új évadot, majd a következő fordulóban Kispesten, a Bp. Honvéd otthonában 4-0-ra kikaptak, így két fordulót követően sereghajtó az OTP Bank Ligában.
fotó: http://kisvardafc.hu