December 14-e és január elseje között Londonban lesz a 25. PDC darts-világbajnokság. A sportág élő legendája, Phil Taylor a torna után visszavonul, és azt mondja, csak élvezni akarja az idei vb-t. Abban biztosak vagyunk, hogy a nézők fogják, a világbajnokságot idén is a Sport TV közvetíti.
A sportcsatorna tájékoztatása szerint minden év utolsó hónapjának kultikus sporteseménye a PDC darts-világbajnokság. A hivatalosan 2018-as verseny (a döntőt az újév első napján rendezik) a 25. kiírása a sorozatnak. Ebből 14-et nyert meg Phil „The Power” Taylor, legutóbb 2013-ban diadalmaskodott. Azt már korábban bejelentette, hogy idén 57 évesen indul utoljára a tornán. Az idei kiírást már csak ezért sem szabad kihagyni. A hatodik kiemelt Taylor pénteken az ifjú Chris Dobey ellen kezdi meg utolsó tornáját. „Komoly kihívás lesz ez nekem. Chris látványos fejlődést mutatott az elmúlt években, és szeretné letenni a névjegyét, de én nyugodt lehetek, hiszen nincs mit veszítenem. Ez az utolsó vb-m, csak ki akarom élvezni” – nyilatkozta a sorsolás után minden idők legeredményesebb versenyzője.
Aki az utóbbi években kezdte csak el követni a sorozatot, Michael van Gerwen fellépést legalább annyira várja, mint „Az Erőét”. A kopasz holland, ismertebb nevén Mighty Mike a címvédő, aki 2014-ben, 24 évesen is volt már világbajnok. Ő az első kiemelt, és már a nyitónapon bemutatkozik, honfitársa, Christian Kitz ellen. A bukik oddsai alapján van Gerwen a toronymagas esélyes, őt a 2015-ös és 2016-os bajnok, Gary Anderson követi, Taylor a negyedik. A harmadik legjobb odds a világranglista második Peter Wright-é volt eredetileg, bár ő november 30-án kórházba került epekő miatt, és azért szurkol minden darts-kedvelő, hogy ott lehessen a tornán. De rengeteg további közönség kedvenc van a mezőnyben, akik miatt érdemes lesz a közvetítéseket nézni.
A versenyzők között 1 millió 800 ezer fontot osztanak szét, amiből 400 ezer jut a győztesnek.
Itthon a jól megszokott csapattól hallhatjuk majd a „Száááznyolvaaan” felkiáltásokat. Fülöp László és Gyulai Miklós kommentál, Vereczkey Lajos és Ziegenhám Medárd szakkommentál a vb során.
A PDC darts-vb-t december 14-től a Sport TV közvetíti.