Indulásra kész a junior férfi válogatott

Vasárnap indul a Závory Szilárd, Zámbori Zala, Juhász Balázs összeállítású férfi junior tonászválogatott az Antalyában, március 29-án kezdődő junior-világbajnokságra.

Puskás Jenő, a férfi utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya bízik abban, hogy a magyar junior válogatott jobban teljesít, mint az 1., győri junior-vb-n, ahol csapattal a 17. pozícióban zártak a magyarok. A kapitány szerint a legfontosabb, hogy Závory Szilárd, Zámbori Zala és Juhász Balázs is hibátlan gyakorlatokat mutassanak be, a versenyzőknek pedig már van némi nemzetközi rutinjuk, ugyanis a tavalyi müncheni junior Európa-bajnokságon csapattagok voltak, és hiba nélküli gyakorlatokat adtak elő – közölte a magyar szövetség.

A junior-vb-n csapatban, egyéni összetettben és szerenként is hirdetnek eredményt. Závoryék március 29-én, a selejtezőben a 2. csoportban lépnek a szerekhez, méghozzá az üzbégekkel párban, és lólengésen kezdenek. Többek között ebben a fordulóban mutatkozik be a spanyol, a svéd és a francia együttes is, minden szeren mind a három tornász bemutathatja gyakorlatát, és a csapat esetében mindig a legjobb kettőt veszik figyelembe. A selejtezőnap végén hirdetik ki a csapateredményt, illetve ez a nap kvalifikál a március 31-én rendezendő egyéni összetett döntőre és az április 1-2-án sorra kerülő szerenkénti finálékra is. Az egyéni összetett fináléba a legjobb 24 versenyző kerülhet be, de országonként csak két fő, a szerenkénti döntőkben a legjobb 8 sportoló szerepel, nemzetenként szintén csak két versenyző.

Érdekesség, hogy az 1. junior-világbajnokságot még 2019-ben, Győrben rendezték, méghozzá magyar felvetésre, Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) főtitkára, a FIG (Nemzetközi Torna Szövetség) Counciljának tagja javasolta a különböző szakágakban a junior-világbajnokságok bevezetését. A pandémia miatt az elmúlt években nem rendezték meg a világeseményt, így Törökországban a korosztály második világbajnokságára kerül sor.

Puskás Jenő, a férfi utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya:

Nagyon bízom abban, hogy a csapat előrébb végez, mint az első junior-vb-n négy éve, és benne leszünk csapattal az első 12-ben. Persze nagyon nehéz felmérni a mezőnyt, mert a junioroknak alig rendeznek nemzetközi versenyt, a tengertúliakról meg végképp semmit se tudunk. Jó lenne összetettben is előrébb végezni, mint 2019-ben, 20-on belülre kerülni. Reménykedünk szerenkénti finálékban is, Závory Szilárd esetében a talaj, esetleg az ugrás, Zámbori Zalánál pedig a nyújtó jöhet szóba, ha azt nézzük, hogy a tavalyi junior Európa-bajnokságon milyen pontszámmal lehetett bekerülni a döntőkbe. A legfontosabb, hogy mind a hárman hibátlan gyakorlatokat mutassanak be, és akkor elégedettek lehetünk. Ráadásul Závorynak és Juhásznak ez az utolsó junior versenye, jövőre pedig már a felnőtt válogatott kapuján kopogtathatnak.

Program helyi idő szerint (+ 2 óra időeltolódás)
márc. 26. vasárnap 9.05 indulás – férfi delegáció, Liszt Ferenc repülőtér
márc. 27. hétfő, 9.05 indulás – női delegáció, Liszt Ferenc repülőtér
13.15-15.30 férfi pódiumedzés, 2. csoport
márc.28. kedd   10.00-11.45 női pódiumedzés, 1. csoport
márc.29. szerda 13.15-15.30 férfi selejtező és csapatverseny, 2. csoport (verseny vége: 21.30)
márc.30. csütörtök 10.00-11.45 női selejtező és csapatverseny, 1. csoport (verseny vége: 22.15)
március 31. péntek  14.30-17.30 férfi egyéni összetett döntő
19.00-21.30 női egyéni összetett döntő
ápr.1. szombat 14.00-18.00 szerenkénti döntők, 1. nap (női ugrás, felemáskorlát, férfi talaj, lólengés, gyűrű)
ápr. 2. vasárnap 14.00-18.00 szerenkénti döntők, 2. nap (női gerenda, talaj, férfi ugrás, korlát, nyújtó)
ápr.3. hétfő 13.10 érkezés-teljes delegáció, Liszt Ferenc repülőtér

fotó: MATSZ/Freschli József.