Ismét idegenbeli DSZC-Eötvös-győzelem

Az NB II-es röplabda bajnokságban a DSZC-Eötvös DSE most először játszott NB II-es csapattal, hiszen a pontvadászat első három fordulójában egy-egy NB I-es együttes junior csapatával találkozott. A mérkőzés érdekessége volt, hogy a szezon kezdete előtt Tóth Kinga az Eötvös DSE-ből igazolt Nyíregyházára, míg Miholecz Melitta Nyíregyházáról tette át székhelyét Debrecenbe.

A debreceni klub tájékoztatása szerint a mérkőzés éppen utóbbi nyitásával kezdődött, pontot is szerzett vele a hajdúsági csapat, és azután is többnyire a debreceniek örülhettek. Nagy Attila, a nyírségiek edzője már 3:8-as vendégvezetésnél időt kért, de nem változott sokat a játék képe, Vojth Ildikó vezérletével szépen játszottak a debreceniek és 25:15-re nyerték az első játszmát. A másodikban is hamar kialakult a tíz pontos előny, amelyet meg is tartottak Bánfi Liliék. A harmadik szettben még nagyobbá vált a különbség, minden kezdőjátékos kivette a részét a pontgyűjtésből, az eredményjelző pedig 25:10-et mutatott a mérkőzés végén.

Nyíregyháza NB II – DSZC-Eötvös DSE 0:3 (-15, -15, -10)

Eötvös DSE: Fehér Anna Ditta, Vojth Ildikó, Bánfi Lili, Kiss Viktória, Miholecz Melitta, Barnucz Gréta. Csere: Puskás Anett Hanna. Edző: Szombathy András.

A DSZC-Eötvös DSE legközelebb 2017. október 21-én (szombaton) 15 órától a DSZC Beregszászi Pál Szakközépiskolájában (Jerikó u. 17.) játszik az elmúlt szezon bajnokcsapatával a Miskolci Vasutas SC-Miskolci Városi Sportiskola együttesével.