Isztambul nem hátrál meg

Fellélegezhetnek az atléták: nem mond le a török szövetség az isztambuli fedettpályás Európa-bajnokság megrendezéséről

A Török Atlétikai Szövetség (TAP) hétfőn jelentette be, hogy a most következő hétvégén nem rendezik meg a fedettpályás atlétikai Balkán bajnokságot Isztambulban, amely egyben a március 2-án kezdődő „tető alatti” kontinensbajnokság technikai főpróbája is lett volna a 7000 férőhelyes Ataköy Arénában. Mehmet Kasapoglounak, a földrengés sújtotta Törökország ifjúsági és sportminiszterének közleményéből az is kiderült, hogy meghatározatlan időre minden sportesemény megrendezését felfüggesztik.

Ez utóbbi bejelentésnek a híre veti fel azt a kérdést, hogy Isztambul házigazdája lehet-e a március 2 és 5 közötti fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságnak, amelyre a legfrissebb adatok szerint 49 ország 600-nál is több versenyzőjét nevezték be. Bizonytalanságra adhat okot az is, hogy Recep Tayyip Erdogan, a gyászló Törökország elnöke háromhónapos rendkívüli állapotot hirdetett ki hazájában, ahol nemzetközi összefogással 0-24 órában folyik a romok alá szorult emberek kimenekítése, és a túlélők felkutatása – írta az SzPress Hírszolgálat.

A világtörténelem egyik legmegrendítőbb természeti katasztrófája után az Európai Atlétikai Szövetség (EA) vezetői azonnal felvették a kapcsolatot a török szövetséggel, részvétüket és az együttérzésüket fejezték ki, majd a segítségüket ajánlották fel az Európa-bajnokság házigazdáinak, akiknek nem áll szándékunkban a kontinensbajnokság rendezésének lemondása. Hatalmas munkát végeztek el, és az országos gyász árnyékában is azon vannak, hogy a fedettpályás Európa-bajnokságot az előzetes terveiknek megfelelően rendezhessék meg. A Ataköy Arénát felújították, a küzdőtérre ugyanolyan elsőrangú és mutatós MONDO borítás került, mint amilyen a budapesti szabadtéri világbajnokságnak otthont adó Nemzeti Atlétikai Központot ékesíti. Az EA Isztanbulban járt delegátusaiban az az egybehangzó vélemény alakult ki, hogy egy remek európai versengésnek lehetünk tanúi március első hétvégéjén

– nyilatkozta az SzPress Hítszolgálatnak Gyulai Márton, az EA végrehajtó bizottságának tagja, aki fontosnak tartotta elmondani, hogy az isztambuli Eb megrendezésére a török köztársaság kikiáltásának 100. évfordulóján kerül sor.

A magyar sportdiplomata arra is felhívta a figyelmet, hogy Isztambult valamivel nagyobb távolság választja el a katasztrófa sújtotta kahramanmarai tartománytól és a török-szír határ térségétől, mint Budapestet Münchentől. Ebből is arra lehet következtetni, hogy az Isztambulba érkező sportolók – köztük a magyar válogatott tagjai – biztonságban érezhetik majd magukat.

Tisztelet és elismerés illeti a török szervező bizottságot és mindazokat, akik a fedettpályás Európa-bajnokság megvalósításáért dolgoztak, különösképpen azok után, hogy a sportág történetének utolsó évei gyakran a világversenyek törléséről, halasztásásokról, valamint az idő- és a színhelyváltozásokról is szóltak. Most viszont a kijelölt városban és időpontban parádés versenyek kárpótolhatják a sportág szerelmeseit, mert már az elmúlt hetek is az egyéni csúcsok megjavításáról és a világraszóló teljesítményekről szóltak

– hangsúlyozta Gyulai Márton.

Szalay Péter (SzPress Hírszolgálat)

Fotó: EA Internet