
Ivan Basso a hétfői Budapesten járt, Alberto Contador pedig pénteken érkezik Ceglédre, hogy támogassák csapatuk, a Polartec-Kometa részvételét a Tour de Hongrie-n!
A Faster Promotion beszámolója szerint Augusztus 14-én startol a hatnapos Tour de Hongrie, melyen a sportlegendák által vezetett Polartec-Kometa győzelemre esélyes résztvevőként indul. A Kométa szerepe a Tour de Hongrie kapcsán egyedülálló, hiszen a csapat támogatása mellett, közreműködésükkel a kerékpározás két ikonikus alakja is hazánkba látogat az esemény során.
A Kométa missziójának tekinti, hogy olyan sportokat szeretne támogatni, melyek a versenysport mellett, a mindennapokban is könnyedén végezhető mozgásformák.
“Nekünk nem csak az íz a szenvedélyünk, hanem a jó táplálkozás elősegítése mellett, a sport, a mozgás, a helyes életmód is. Hiszen a megfelelő táplálkozás mellett a sport az, amivel a legtöbbet tehetünk egészségünkért. Azért választottuk a biciklizést, mert Magyarországon igen közkedvelt és sokak számára elérhető sportág.
A Polartec – Kometa esetében olyan csapat támogatása mellé álltunk, akiknek a hitvallása nagyban egyezik a Kométával és mindezek mellett rajtuk keresztül nemzetközi szinten is megismerhetik a vállalatunk által képviselt sportolással kapcsolatos értékrendet.”- mondta el a cég vezetője Giacomo Pedranzini.
A Polartec-Kometa egy friss, fiatalos, dinamikusan fejlődő, csupán 11 versenyzőből álló alakulat. A menedzsment, Ivan Basso és Alberto Contador hosszú távú célja egy saját, magas szintű, egyedi felfogású versenycsapat kinevelése.
Ennek első lépése, hogy a vezetők nem elfelejtve a gyökereket, kiemelik a kerékpározás, a sport értékeit, melyből később a tehetség, a befektetett munka és edzések megtérüléseként a profizmus és az alapítókhoz hasonló sportsiker nőheti ki magát.
Ivan Basso, kétszeres Giro D’Italia győztes, a Polartec-Kometa sportmenedzsere:
„Már versenyzőként megfogalmazódott bennem az a gondolat, hogy egyszer majd szeretnék egy tudatosan felépített saját csapatot vezetni. Nagyon örülök neki, hogy sikerült olyan támogatót találnunk, mint a Kométa, akik elkötelezettek a helyes táplálkozás és életmód mellett.”
A hétszeres Grand Tour győztes Alberto Contador, az élsporttól való visszavonulása után sem távolodott el a kerékpársporttól, alapítványa, az Alberto Contador Fundacion segítségével segíti a fiatal tehetségek fejlődését:
„Az alapítványom fontos értéket képvisel, melyet a versenycsapaton keresztül is próbálunk mindig közvetíteni. Az egyik legfontosabb üzenet a súlyos egészségügyi problémák megelőzése, hiszen ezt személyesen, én is megtapasztaltam. Ilyen szempontból azt hiszem, nagyon elégedettek lehetünk egy olyan szponzorral, mint a Kométa, melynek termékei egybevágnak az általam képviselt értékekkel.”
Sárfalvi Péter, Ivan Basso és Bátofi Béla
Contador hamarosan Magyarországra érkezik, augusztus 17-én a Ceglédi futamot személyesen fogja megnyitni, ahol egyúttal a rajongóknak lehetőségük lesz találkozni vele.
Róth Tamás fotóalbuma:
fotók: Sportmenü / Róth Tamás