Izgalmas gyerekprogramok az Egy Csepp Világnapon

Idén még több ingyenes gyerekprogrammal várja a családokat az Egy Csepp Figyelem Alapítvány november 17-én, vasárnap 10 és 18 óra között Budapesten, a Millenáris B épületében.

Fellép többek között Gáspár Laci, a Kicsi Gesztenye Klub, Kocsis Tibor, a Kolompos, és Erős Antónia vezetésével – interaktív Egészség-Talkshow-ban vesznek részt hírességek. A Nemzetközi Diabétesz Világnap tiszteletére idén is félórás séta indul a Millenáris Parkban.

A szervezők közlése szerint az Egy Csepp Világnap színpadán népszerű televíziós sorozatok színészei és sztár-műsorvezetők – köztük Erős Antónia, Barabás Éva, Szellő István, Tokár Tamás, Solti Ádám – szórakoztatják a közönséget. A zenei programról Gáspár Laci, Kocsis Tibor és a Talamba Ütőegyüttes gondoskodik, míg a gyerekeket a közkedvelt Kicsi Gesztenye Klub, a Kolompos együttes és Kovácsovics Fruzsina koncertjei várják.

Lesz ingyenes MOL-ugrálóvár, KiDS Birodalom speciális ugróiskolával és puzzle kirakással. A legkisebbek a Mesekert játékudvart próbálhatják ki, és egész nap nyitva lesz a Teddy Maci Kórház, ahol plüss macik „gyógyulnak” a gyerekek és az orvostanhallgatók segítségével. A kisebbek együtt díszíthetnek desszerteket cukrászmesterekkel a „Zsolnay Kávéház színpadnál”, míg a nagyobbak a Budapesti Szabadidősport Szövetség jóvoltából darts, bicikliszimulátor és interaktív evezőpad segítségével mozoghatnak, de lesz társasjáték-tanítás és ízelítő a Láthatatlan kiállításból is.

Idén is ingyenes szűrések, diabetológiai és dietetikai tanácsadások várják a családokat. Meg lehet kóstolni a készlet erejéig Magyarország Cukormentes Tortáját, a Kicsi Gesztenyét a rendezvény főtámogatója, a 77 Elektronika jóvoltából.

A Nemzetközi Diabétesz Világnaphoz kapcsolódva Erős Antónia és Kirsten Geelan, dán nagykövet asszony vezetésével 15 órakor indul a hagyományos Diabétesz Séta, mellyel az Egy Csepp Figyelem Alapítvány arra hívja fel a figyelmet, hogy napi 30 perc mozgással sokat tehetünk a 2-es típusú diabétesz megelőzéséért és a szövődmények kialakulásának elkerüléséért, késleltetésért, valamint, hogy a sport a cukorbetegek számára az életminőség jelentős javulását, a jobb vércukorértékeket jelentheti. Idén a környezettudatosság jegyében a résztvevők nem engednek fel héliumos léggömböket az égbe. A ritmust a Talamba Ütőegyüttes adja, melynek egyik tagja maga is cukorbeteg. A sétában számos, az ország több pontjáról érkező diabétesz klub vesz részt, de bárki csatlakozhat.

A cukorbetegek számára klubtalálkozó is lesz előadásokkal, dietetikai tanácsadásokkal, recept csereberével.

Fontos eseménynek számít évről évre az alapítvány patikai programja, a Cseppont Patikahetek is. November 11-24. között jelentős kedvezménnyel vásárolhat bárki bizonyos egészségügyi mérőeszközöket és tesztcsíkokat több száz patikában.

Az Egy Csepp Világnap főtámogatója a magyar fejlesztésű Dcont® vércukormérő készülékcsaládot gyártó 77 Elektronika Kft. Az Egy Csepp Világnapon a tombola fődíját – egyhetes, 2 főre szóló görögországi nyaralást – az IBUSZ ajánlotta fel.

Az Egy Csepp Világnap programja:

SZÍNPADI PROGRAM

10:30 MEGNYITÓ Erős Antónia és Szellő István

11:00 Kovácsovics Fruzsina

11:30 EGÉSZSÉG TALK-SHOW az AstraZeneca támogatásával, Dr. Kis János Tibor diabetológus, Gyuris László cukrászmester és a Barátok közt színészeinek – Mérai Kata, Gyebnár Csekka, Papp Barbara –  közreműködésével

12:10 SORSOLÁS a Beurer Medical Hungary Kft. támogatásával

12:30 KÖSZÖNTŐ Prof. Dr. Kempler Péter, a Magyar Diabetes Társaság elnöke

12:50 KÖSZÖNTŐ Kirsten Geelan, dán nagykövet asszony

13:00 Műsorvezető: Tokár Tamás és Solti Ádám

13:00 „Magyarország Cukormentes Tortája” kóstoló (kupon korlátozott számban a 77 Elektronika Kft. standjánál)

13:15 Kolompos Együttes

13:45 SORSOLÁS a Mediwel Kft. támogatásával

14:00 Kicsi Gesztenye Klub

14:50 Talamba Ütőegyüttes

15:00 Diabétesz Séta Erős Antónia vezetésével – Changing Diabetes

15:20 Műsorvezető: Barabás Éva

15:30 EGÉSZSÉG TALK-SHOW a Drága örökösök szereplőinek – Fekete Linda, Hajdu Steve – közreműködésével – Changing Diabetes

16:00 Gáspár Laci

16:30 FŐTÁMOGATÓI KÜLÖNDÍJ SORSOLÁS a 77 Elektronika Kft. támogatásával

16:50 Kocsis Tibor

17:10 FŐDÍJ SORSOLÁS az IBUSZ támogatásával

 

ZSOLNAY KÁVÉHÁZ SZÍNPAD

 

11:30-12:00 MÉZESKALÁCS díszítés

12:30-12:50 TALK-SHOW: egészséges sütik, cukorhelyettesítés
Barna László, a Zsolnay Kávéház vezető cukrásza, Puskás Hajnalka, a Magyarország Cukormentes Tortája háziverseny győztese és Apaczeller Krisztina, szállodaigazgató-helyettes /Radisson Blu Béke Hotel. Műsorvezető: Tokár Tamás

14:50-15:30 MÉZESKALÁCS díszítés

16:30-16:50 MÉZESKALÁCS díszítés

CUKORBETEG KLUBTALÁLKOZÓ 

Cukorbeteg Klubtalálkozó
 (Előzetes regisztrációhoz kötött)

Moderátor: Pető Adrienn, dietetikus

11:00-11:15 Regisztráció

11:15 Erős Antónia, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány alapítójának köszöntője

11:25-11:55 Ismeretterjesztő előadások cukorbetegeknek
Cukorbetegség okozta látásproblémák – Dr. Palotás Csilla, főorvos, Optimum szemészet
A diabétesz hatása a szív-és érrendszeri betegségekre –  Dr. Sipos Anikó, belgyógyász-diabetológus főorvosnő

12:00 Cukormentes- és vegán bejgli kóstolás (a Zabrakadabra jóvoltából)

12:00-13:00 Recept csere-bere dietetikai tanácsokkal

 

További információk: www.egycseppvilagnap.hu

 

fotók: Egy Csepp Figyelem Alapítvány