Jan De Brandt keretet hirdetett – videó

Kijelölte az augusztusi, magyar társrendezésű női röplabda Európa-bajnokságra készülő keretét a válogatott szövetségi kapitánya, a belga Jan De Brandt. A 30 fős keretben zömében itthon játszó röplabdázók szerepelnek, mindössze öt olyan játékos van, akik külföldön játszottak az idény során.

A Magyar Röplabda Szövetség hivatalos honlapjának hétfői közlése szerint Jan De Brandt azt is megindokolta, hogy miért hívott meg ilyen sok játékost a válogatottba, illetve a felkészülés programjáról is beszélt. – Az idény során mutatott teljesítmények értékelését követően kijelöltem egy harminc fős keretet. Tudom, ez egy feltűnően bő lista, de az első edzőtáborba már csak húszan érkeznek. A gyakorlás után ez a keret tovább szűkül, és már csak tizennégy játékost nevezek a május végén kezdődő Arany Európa Ligára. Június második felétől egy kis szünet következik, majd júliusban ismét tizennyolc-húsz röplabdázóval kezdjük meg a közvetlen felkészülést az augusztus 23-án kezdődő Európa-bajnokságra, s nem sokkal később a végleges keretét is kijelölöm.

A bő keretben rutinos és fiatal játékosok is egyaránt helyet kaptak. – Ne feledjük, ez egy hazai rendezésű Európa-bajnokság lesz, amelyen óriási szükség van a tapasztalt játékosokra, akiknek nem remeg meg a keze az első labdamenetnél. Bízom benne, hogy a fiatal tehetségek is megragadják a nagy lehetőséget. Többen már bizonyították, hogy nem véletlenül kaptak meghívót a válogatott keretébe, de ebben az idényben is láttam kiválóan fejlődő játékosokat. Az előttünk álló időszakban igyekszem mindenkinek játéklehetőséget adni, augusztus elején pedig véglegessé válik, ki az a tizennégy játékos, aki Magyarországot képviselheti az Európa-bajnokságon.

A névsorban egyébként 32 név szerepel, de ebből két fiatal játékosra nem számíthat a kapitány az Eb-n és az Európa Ligában, hiszen a Békéscsabán játszó Szedmák Réka nemrégiben súlyos sérülést szenvedett, a nyíregyházi Varga Eliza pedig – egyelőre – „röplabda-román”-nak számít, hiába van meg a magyar állampolgársága is.

A magyar női válogatott 20 fős kerete a májusi edzőtáborra:

Feladók: Bagyinka Fanni (UTE), Bleicher Réka (UTE), Tálas Zsuzsanna (Swietelsky-Békéscsaba)

Ütők: Bokorné Liliom Rita (UTE), Dékány Bernadett (Vasas Óbuda), Németh Anett (Coastal Carolina University – amerikai), Pallag Ágnes (Cannes – francia), Sándor Renáta (Allianz MTV Stuttgart – német), Szakmáry Gréta (SSC Palmberg Schwerin – német), Török Kata (Vasas Óbuda), Villám Lilla (Vasas Óbuda), Dégi Barbara (Gödöllői RC)

Centerek: Bodnár Dorottya (Swietelsky-Békéscsaba), Bodovics Hanna (Swietelsky-Békéscsaba), Nagy Eszter (Rote Raben Vilsbiburg – német), Pekárik Eszter (Swietelsky-Békéscsaba), Pintér Andrea (Jászberény)

Liberók: Molcsányi Rita (Swietelsky-Békéscsaba), Szpin Renáta (Swietelsky-Békéscsaba), Tóth Fruzsina (Fatum-Nyíregyháza)

A tartalék keret tagjai (12 fő):

Feladók: Marija Cicic (Hungast-Haladás), Petrenkó Brigitta (Jászberény)

Ütők: Glemboczki Zóra (Swietelsky-Békéscsaba), Miklai Zsanett (Diamant Kaposvár), Szedmák Réka (Swietelsky-Békéscsaba), Varga Eliza (Fatum-Nyíregyháza), Takács Doroti (MTK Budapest)

Centerek: Ambrosio Melani (Vasas Óbuda), Kiss Rebeka (MTK Budapest), Kovács Lilla (UTE), Vacsi Evelin (Diamant Kaposvár)

Liberók: Lékó Lilla (Jászberény)

A női válogatott EL-menetrendje:
05.25 15:00 Magyarország – Franciaország; Nyíregyháza (Tv: Duna World)
05.29 19:00 Horvátország – Magyarország; Varasd
06.01 18:00 Franciaország – Magyarország; Harnes
06.08 15:00 Magyarország – Horvátország; Kaposvár (Tv: Duna World)
06.12 17:55 Ausztria – Magyarország; Graz
06.15 15:00 Magyarország – Ausztria; Budapest, Közszolgálati Egyetem (Tv: Duna World)

Európa-bajnokság, C-csoport (Budapest, Papp László Sportaréna)
08.23 20:30 Magyarország – Észtország
08.24 20:30 Magyarország – Románia
08.26 20:30 Magyarország – Azerbajdzsán
08.28 18:00 Magyarország – Horvátország
08.29 18:00 Magyarország – Hollandia

A mérkőzések a Papp László Sportarénában lesznek.
Jegyek: www.tex.hu

 

fotó: hunvolley.hu