Játékos összefogás Erdélytől Dél-Afrikáig

2020. május 1-jén Nagy Játéknap otthona lesz a Föld.

Az Erdélytől Dél-Afrikáig egyre gyarapodó számú csatlakozóknak csupán egyetlen feladatuk van: a játékszabályok szerint játszani, s ha tehetik, internetes felületeiken segíteni az esemény kommunikációját – közölték a szervezők. A Magyar Olimpiai Bizottság is a kezdeményezés mellé állt.

2020. május 1-jén déli 12 órakor egyetlen perc erejéig arra buzdítunk minden résztvevőt – egytől akár hét és fél milliárd főig -, hogy gondolja át, milyen fontos és értékes számára a bolygó, ahol élünk. A temérdek jót, amit kapunk tőle, s hogy cserébe csak annyit kér, hogy megbecsüljük, tisztán és élhetően adjuk tovább az utánunk jövő nemzedékeknek. Ezután 59 perc gondtalan játék következik: bárkivel, bármivel – kivéve az online és telefonos felületeket -, s bárhol, amit persze az akkori lehetőségek megengednek majd, valószínűleg és leginkább otthon. Hisszük, hogy az ily módon felszabaduló játékenergiát a NASA műholdjai is mérni fogják” – fogalmazta meg a játékszabályokat Vörös Eszter ötletgazda, négygyermekes édesanya Zuglóból, Vujity Tvrtko szavaival: „a legsokoldalúbb riportalany”. Azt is hozzátéve, rövidesen jelentkezik az esemény himnuszának részleteivel, de annyit már most elárult, hogy a dal meghallgatásakor legyen majd kéznél zsebkendő.

Médiatámogató:

Retro Rádió Sztársáv Csapata és Várkonyi Attila Dj Dominique

Akik szintén önként és önzetlenül segítenek:

741 projektcsapat

Blaupunkt Mobile Phones Europe

Borcsa Erika erdélyi influencer

Both Zoltán vadállatbefogó

Chameleon Smart home

Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége

Földessy Margit Szindra Színiakadémia és tanítványai

GFS Consulting

Hangya Közösség

Holistic Pharma Zrt.

Hrutka Róbert

HTM Mobile Kft.

Magyar Asztalitenisz Szövetség

Magyar Atlétikai Szövetség

Magyar Olimpiai Bizottság

Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség

Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozata

Magyar Paralimpiai Bizottság

Magyar Sakkszövetség

Magyar Teátrumi Társaság

Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetség

Mandel Helga casting director

Matwerks

Molnár Kata grafikus

MOTO GP magyar, amerikai, olasz és spanyol versenyzői

Nagy Mariann producer

Oracle

Petki Ildikó tanácsadó

Pink trees for Pauline

Szűcs Mónika webfejlesztő

team4event.hu

Telekom Veszprém Férfi Kézilabda Sport Egyesület

Vándorjátszóház

XCBlade Hungary Talent

Zuglói Sasok Sportegyesület