Jónyer István kapta az Emberi Méltóságért kitüntetést

Jónyer István négyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok asztaliteniszező vehette át az Emberi Méltóságért kitüntetést.

A XII. kerületi Ökoház lovagtermében szombat délután megtartott díjátadón az elismerést alapító Emberi Méltóság Tanácsa elnöke, Lomnici Zoltán azt hangsúlyozta, hogy a ma sportolóinak szükségük van olyan ikonokra, mint Jónyer István, Puskás Öcsi, Wichmann Tamás vagy Balczó András, mert az ő életszemléletük, gondolkodásuk, az eredményekért vállalt elhivatottságuk és kötelességszeretetük az, ami példát mutathat.

Hiszek abban, hogy nekünk aranytartalék és energiaforrás az, amit ezek a kiváló sportolók felmutattak. Ezért szükséges, hogy becsüljük meg őket, mert a jó hírünket vitték a világban, s miattuk lehetünk büszkék arra, hogy magyarok vagyunk” – fogalmazott, majd úgy folytatta: a 67 esztendős Jónyer azzal érdemelte ki az elismerést, hogy egyrészt a világ legeredményesebb sportolói között tartják számon, másfelől az utánpótlás-nevelés terén is maradandót alkotott.

A még ma is rendszeresen bemutatózó kiváló asztaliteniszezőt Ballai Attila, a Mediaworks Kiadó sportüzletág-igazgatója méltatta, aki felhívta a figyelmet arra, hogy Jónyer „Isten-áldotta tehetségéből” fakadt, hogy már 17 éves korában Európa-bajnoki bronzérmes lett, és ezt rá egy évre meg tudta ismételni.
De ha csak ez lenne rád jellemző, akkor nem lettél volna négyszeres világbajnok, mert bár rövid távon a tehetség és a képesség dönt, hosszabb távon viszont már a karakter és a jellem a meghatározó” – emelte ki Ballai, aki szerint Jónyer nemcsak bajnok, hanem idol is, aki veleszületett képességénél fogva kitűnően tud bánni a gyerekkel.

A 35-szörös magyar bajnok Jónyer István bevallotta, elérzékenyült, amikor megtudta, hogy kik után veheti át az Emberi Méltóságért kitüntetést.
Ez a díj egy nagy megtiszteltetés, de egyúttal fantasztikus felelősség is, mert a tudásunkat át kell adnunk a fiataloknak, és ez egy fantasztikus érzés nekem” – jelentette ki Jónyer, s mialatt felidézte pályafutása főbb állomásait. Beszédét azzal zárta, hogy a következő években szeretné megalapítani a Jónyer Akadémiát, hogy átadhassa tudását a faitaloknak, és bízik abban, hogy lesz még a jelenleginél eredményesebb a magyar asztalitenisz.

Az Emberi Méltóság Tanácsa azokat részesíti elismerésben, akik hivatásuk gyakorlása mellett jelentős közéleti tevékenységet is kifejtenek. Az elmúlt években több művész kapta meg a kitüntetést, így Jókai Anna, Törőcsik Mari, Kányádi Sándor, ifj. Sánta Ferenc, Bodrogi Gyula, Kóbor János, Benkő László. A sportolók közül ezt megelőzően az Aranycsapat jobbhátvédje, Buzánszky Jenő vehette át az elismerést.

(MTI)

MTI Fotó: Kovács Tamás