Jövőre kőkemény munkás év vár Milákékra

Kapást újra csábítja a 400 gyors kihívása.

Az idei év sem volt éppenséggel könnyű a világ-és Európa-bajnokság dupla feladatával, de a párizsi olimpia előtti 2023-as esztendő kifejezetten nehéz feladat elé állítja azt az öt válogatott úszót, három újpestit, illetve két honvédest, akiknek a felkészítése Virth Balázs mesteredző feladata. A 44 esztendős szakember 2016 januárja óta dolgozik Kapás Boglárkával, attól kezdve évekig az ő edzéseire és versenyeztetésére összpontosíthatott, tavaly viszont megötszöröződött a munkája és azzal együtt a felelőssége is, miután a világbajnok és hétszeres Európa-bajnok tanítványa gyors egymásutánban négy társat is kapott. Köztük az olimpiai-, világ és Európa-bajnoki aranyérmes, valamint világcsúcstartó Milák Kristófot, a „magyar földönkívülit”, aki hét évig Selmeci Attilával dolgozott, de a tokiói olimpia után új edzőt keresett magának, vele együtt a junior világbajnok edzőtársát, Márton Richárdot, az ugyancsak junior Vb-aranyérmes Zombori Gábort, valamint a Gyuláról az UTE-be igazolt Veres Laurát. Ez így együtt a magyar úszósport jelenlegi legerősebb ötösfogata – írta az SzPress Hírszolgálat.

Három világbajnokkal büszkélkedhet

Az újonnan jöttek jobban nem is választhattak volna. Mesterükben olyan szakembert tisztelhetnek, aki sok sikeres edzőtársával együtt Széchy Tamás tanítványának vallhatja magát, és aki később Széles Sándor oldalán részese volt az olimpiai bajnok Gyurta Dániel felkészítésének, 2013-tól pedig a mellúszófenomén már csak rá támaszkodhatott. Virth azon kevés edzők egyike, akinek a munkája három világbajnokkal, Gyurtával, Kapással és Milákkal is összekapcsolódott.

Nem lehet hiányérzete Kristófnak a 2022-es esztendő vége fele közeledve, mert a legnagyobb céljait egytől-egyig valóra váltotta

– hangsúlyozta az SzPress Hírszolgálatnak nyilatkozó Virth Balázs, aki azt is elmondta, hogy a feladat megoldása több akadályba ütközött, a magas falakat pedig nem csak Miláknak, hanem neki is meg kellett másznia.

Az országos bajnokság előtti edzőtábor kellős közepén megbetegedett, így teljes értékű munkáról szó sem lehetett, és bizony már június közepe volt, amikor kezdett minden a helyére kerülni. Ezek után a két pillangószámban elért budapesti világbajnoki győzelme, saját világrekordjának megjavítása az 1:50 pereces álomhatár megközelítésével maga volt a csoda. A hasonlóan sikeres római Európa-bajnokság következett, három aranyéremmel, parádés egyéni és váltósikerekkel, a gyorson ígéretes kísérletezéssel, valamint klasszisra valló öt dobogós helyezéssel. Jöttek hát az eredmények szépen, ami a közös munkánk eredményességét bizonyította. Jómagam a kezdeti bizonytalanságot legyőzve idén januárban éreztem rá arra, hogy mit kell csinálnom azért, hogy Kristóf fejlődése töretlen legyen, hova kell helyeznem a hangsúlyt, mennyire kell figyelembe vennem azokat a visszajelzéseket, amiket az olimpiai bajnoktól kapok. Én megelőlegezett bizalmat kaptam, amikor a világ egyik legjobb úszója rám bízta magát, ezt nem csak jó szavakkal és edzésekkel kellett viszonozni, hanem a kapcsolatunkat megerősítő eredményekkel. A bizalom immár kölcsönös, Kristóf hozzáállása a munkához dicséretes, erre építve futunk neki a 2023-as esztendőnek, ami egy kőkemény munkás év lesz, két értékmérő erőpróbával, az országos bajnoksággal és a fukuokai világbajnoksággal. Továbbra is ott van vele, de már nem csak edzőtársként, hanem egyre inkább kihívóként Márton Richárd, aki már 2017-ben is együtt szerepelt Kristóffal a junior világbajnokságot nyert váltóban, idén pedig pályafutása eddigi legmagasabb csúcsára érkezve lett ezüstérmes Milák mögött Rómában a 200 pillangó döntőjében. Úgy érzem, hogy még sok van benne.

Bogit újra fel kell építeni

Az olimpiai bronzérmes, 200 pillangón 2019-ben Kvangdzsuban világbajnok Kapás Bogi, házasságkötése óta Telegdy-Kapás Boglárka, Milákkal ellentétben pályafutása egyik legtöbb akadályt állító évének végéhez közeledik, amely inkább szólt a sérülésről, a betegségéről és COVID-fertőzésről, mint a folyamatos munkáról, és a tőle megszokott eredmények eléréséről. A sok nehézség ellenére is döntőbe jutott a budapesti világbajnokságon, de a sok kényszerszünet miatt most mégis, ha nem is a nulláról, de nagy lemaradás terhével újra fel kell építenie magát, máskülönben nem tudja a lépést tartani a világelittel.

A klasszikus alapozás nehéz és hosszú időszakának az elején járunk, aminek eredményeségét először a novemberi rövidpályás országos bajnokságon, majd a karácsonyi ünnepek előtti szezonzáró versenyen mérhetjük le, de aztán folytatódik a nagy menetelés, rá is olyan munkás hónapok várnak, mint a csapatom többi tagjára. Érzem az eltökéltséget benne, a kedvet a visszatéréshez a 400 méteres gyorshoz, érezhető, hogy ez a bizonyítási lehetőség hiányzott neki

– közölte a jó hírt a két klub versenyzőit egyesítő Virth-csapat vezetője, akinek a munkáját tavaly óta ismét Kovácshegyi Ferenc segíti, fontos feladatot ellátva pedig Zala György erőnléti edző is.

Szó esett Zombori Gáborról és Veres Lauráról is, akik közül utóbbi a vállsérülése miatt pályafutását veszélyeztető helyzetbe került.

„Gáborral megbeszéltem, hogy rövid kitérő után, amely a mellúszást és a vegyest állította a középpontba, újra a 400 gyorsra kell összpontosítania, mert abban lehet újra jó és versenyképes úszó. Laura balszerencsésen kezdte az évet, amikor a thaiföldi edzőtáborban COVID-fertőzés miatt három hétig a szobájába zárkózva kellett búslakodnia, aztán jött a vállsérülése, amire azt mondták az orvosok, hogy valószínűleg csak műtét segíthet, szerencsés esetben pedig jól megtervezett és szorgalmas gyógytorna. Utóbbi jött be. Laura becsületére legyen mondva, hogy az operációt elkerülve minden tőle telhetőt megtett a gyógyulásáért, így a gyógytornát újra az egyre keményebb edzések váltották fel. Hat hete panaszmentesen és folyamatosan dolgozik, lekopogom, kezdhetünk abban reménykedni, hogy újra a magyar 4×200-as gyorsváltó tagja lehet, noha éppen a gyorson akad egyre több vetélytársa”

– mondta befejezésül Virth Balázs

 

Szalay Péter (SzPress Hírszolgálat)

 

Fotó: MUSZ