Juhász Gábor bízik a csodában

Hisz a csodákban Juhász Gábor, a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) sportigazgatója a hétvégén Frankfurtban sorra kerülő németek elleni Davis Kupa-selejtező előtt.

Hiszek a csodákban, a sportban is vannak csodák” – mondta hétfőn Juhász az M1 aktuális csatornán felidézve, hogy a válogatott „sok csodán keresztül” harcolta a tavalyi világcsoportban szereplést. A sportigazgató ugyanakkor kiemelte: a világranglista-helyezéseket tekintve a magyar csapat esélye a sikerre „jóval kevesebb”, mint a házigazda németeké.

A hónapok óta lábsérüléssel bajlódó, a világranglistán 255. Balázs Attilára kitérve Juhász Gábor kifejtette: a játékos elutazott az együttessel, ám egyéniben biztosan nem reszkírozza meg bevetését Köves Gábor kapitány.
Az első két egyéni mérkőzéstől függően fogja őt szerepeltetni vagy nem szerepeltetni.”

Balázs mellett Piros Zsombor (365.), Nagy Péter (501.) és Borsos Gábor (551.), valamint az egyéni világranglista-helyezéssel nem rendelkező újonc Szintai Dávid kapott helyet a csapatban. A 38. helyen álló Fucsovics Márton az MTSZ-szel fennálló vitája miatt nem vállalta a játékot, míg Valkusz Máté (313.) mononukleózissal küzd.

Fucsovics kapcsán Juhász Gábor úgy fogalmazott: az MTSZ mindent megtesz, hogy a játékosok rendelkezésre álljanak, szerinte az álláspontokat tekintve „sokkal közelebb” vannak, mint szeptember-október környékén voltak.

A németeknél Michael Kohlmann kapitány Alexander Zverev (4.), Philipp Kohlschreiber (32.), Jan-Lennard Struff (51.), Peter Gojowczyk (33.) és a párosban bevethető Tim Pütz (348.) játékára számít az ötezer férőhelyes Fraport Arenában.

A párharc győztese részt vehet novemberben a 18 csapatos madridi DK-döntőben, amelynek már biztos résztvevője az előző évben a legjobb négyig jutott horvát, francia, spanyol és az amerikai, valamint a szabadkártyás argentin és brit csapat. További 12 válogatott a hétvégén szerez indulási jogot.

A magyar és a német együttes 1936 óta ötször találkozott egymással, s a németek 3-2-re vezetnek. A legutóbbi párharcra 1978-ban került sor Budapesten, akkor a Taróczy Balázs és Szőke Péter által alkotott magyar csapat 3-2-re verte az NSZK-t.

(MTI)