Junior torna-vb: Győrben íródik a sporttörténelem újabb fejezete

Győr maximálisan felkészült arra, hogy sporttörténelmi esemény házigazdája legyen – jelentették be az I. Junior Torna Világbajnokság nemzetközi nyitó sajtótájékoztatóján a Rába-parti városban.

A szervezők szerdai közlése szerint Borkai Zsolt, Győr Megyei Jogú Város polgármestere üdvözölte a verseny résztvevőit és beszámolt arról, hogy a 2017-es EYOF után ismét egy rangos sportesemény házigazdái lehetnek.

Az I. Junior Torna Világbajnokság ráadásul sporttörténelmi rendezvény, hiszen korábban ennek a korosztálynak nem volt világbajnoksága. Az első vb rendezési jogát Magyarország, illetve Győr kapta meg. Hónapok óta dolgozunk azon, hogy itt most elmondhassuk: minden a helyére került, végül 62 nemzet legjobbjai érkeztek a világversenyre.” – mondta Borkai Zsolt azon a szerdai sajtótájékoztatón, amely egyperces néma megemlékezéssel kezdődött, a közelmúltban elhunyt Reviczkyné Köteles Erzsébet olimpiai és világbajnok emlékére, akit szerdán kísérnek utolsó útjára.

Steve Butcher, a nemzetközi szövetség (FIG) sportigazgatója beszámolt arról, hogy Magyarország ezúttal is kitett magáért és kiváló világbajnokságot készített elő.

Először láthatjuk ezt a mezőnyt világbajnokságon, bízom benne, hogy mindenki számára emlékezetes vb-t láthatunk az előttünk álló napokban” – mondta a sportvezető.

Altorjai Sándor kiemelte: Magyarországnak elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a junior korosztálynak világbajnokságot rendeznek.

Büszkeséggel tölt el minket, hogy a nemzetközi szövetség végül úgy döntött, hogy a fiatalok már junior korban világbajnoki mezőnyben szerekhez léphessenek.” – szögezte le a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) főtitkára.

A magyar színeket hat versenyző képviseli valamint plusz egy-egy tartalék tornász tagja a válogatott keretnek.

Lányok: Makovits Mirtill, Szujó Hanna, Szilágyi Nikolett. Tartalék: Szmirnov Anna

Fiúk: Balázs Krisztián, Dobrovitz Ádám, Bátori Szabolcs. Tartalék: Kovács Márton

A világbajnokságot népszerűsítő videóban Szujó Hanna és Balázs Krisztián vállalt szerepet. „Örömmel vettem részt ebben a projektben, és úgy gondolom, hogy jól sikerült a felkészülésünk. Túl vagyunk a pódiumedzésen és nagyon várjuk azt, hogy kezdődjön a vb” – nyilatkozta az ifjúsági olimpiai bajnok Balázs Krisztián.

Kimondhatatlanul vártuk ezt a pillanatot, hogy részesei lehessünk ennek a sporttörténelmi világbajnokságnak. A célom az, hogy azokat a gyakorlatokat, amelyeket elhoztam ide, a lehető legjobban bemutassam” – tette hozzá Szujó Hanna.

A lányok részéről Török Dániel utánpótlásedző, a fiúk képviseletében pedig Puskás Jenő, szakmai igazgató egyetértettek abban, hogy az elmúlt hónapokban jól sikerült felkészülésen vannak túl, és az már látszik, hogy nagyon erős mezőny indul a világbajnokságon.

Csütörtökön a férfi selejtezőre, az egyéni összetett döntőre, és a csapatfináléra kerül sor, pénteken ugyanez lesz a sorminta a lányoknál. A vb utolsó két napján a szerenkénti döntőket rendezik meg.

A hazai nézők csütörtökön és pénteken élő streamközvetítést láthatnak a junior-világbajnokság teljes versenynapjáról a verseny hivatalos honlapján (jwchgyor2019.hu). Szombaton és vasárnap az M4 Sport ad élő streamközvetítést a finálékról (m4sport.hu), televíziós közvetítést pedig felvételről láthatnak a nézők.

A FIG Channel saját Youtube-csatornáján (www.youtube.com/gymnasticschannel) folyamatosan közzéteszi a kvalifikációs napok összefoglalóit, majd élőben streameli a finálékat a nemzetközi közönségnek.

A szurkolók a verseny alakulását, a pontszámokat a FIG és partnere, a Longines livescore-szolgáltatása segítségével követhetik figyelemmel.

FIG microsite és livescore: https://live.gymnastics.sport/event_detail.php?idevent=16020

Longines livescore: https://www.longinestiming.com/gymnastics

Fotók: Freschli József/MATSZ