Junior világbajnokot igazol a Győri Audi ETO KC

A következő szezontól Győrben folytatja pályafutását a magyar kézilabdázás egyik fiatal tehetsége. A nyáron junior világbajnoki címet ünneplő Faluvégi Dorottya hosszú távra, három évre kötelezte el magát Győrbe.

A győri klub hétfői közlése szerint folytatódnak a Győri Audi ETO KC bejelentései a 2019/20-as szezon keretével kapcsolatban. Fiatal tehetséges játékossal erősödik nyártól a csapat, Faluvégi Dorottya a Ferencvárostól érkezik Győrbe. A nyáron a juniorokkal aranyérmet ünneplő villámléptű szélső már a felnőtt válogatottban is bemutatkozott.

„Fiatal, magyar válogatott játékos igazolunk Faluvégi Dorottya személyében nyártól csapatunkba. Ahogy azt korábban is nyilatkoztam, mi mindig a legjobbakat szeretnénk leigazolni, Faluvégi Dorottya pedig teljesítményével meggyőzött minket arról, hogy helye van neki a Győri Audi ETO KC csapatában. Fiatal kora ellenére nagyon rutinosnak számít, és bízunk benne, hogy szép sikereket érünk majd el együtt. 3 évre kötöttünk ma szerződést, a második év után mindkét félnek megvan a lehetősége dönteni a folytatásról.” – nyilatkozta dr. Bartha Csaba elnök.

„Nagyon örültem amikor megtudtam, hogy érdeklődik irántam a Győri Audi ETO KC csapata. Nyilván jól ismerem őket, és tudom, hogy nagyon komoly céljaik vannak évről évre minden fronton. Úgy érzem most jött el számomra az idő, hogy tovább lépjek, és szeretnék bizonyítani a világ egyik legjobb csapatában is. A közös munka nyáron kezdődik majd, addig pedig természetesen azon leszek, hogy minél jobban szerepeljek jelenlegi csapatommal, és megmutassam, hogy érdemes volt szerződtetni engem.” – mondta Faluvégi Dorottya a Győri Audi ETO KC honlapjának..

Faluvégi Dorottya 20 éves, jobbszélső, nyáron tagja volt a világbajnoki aranyérmet nyerő magyar junior válogatottnak. Klubszinten eddig a Ferencváros, és kölcsönben az MTK csapatában szerepelt(2015/16-os szezon). Magyar bajnok (2014/2015) és Magyar Kupa győztes(2017).

fotó: MKSZ / Kovács Anikó