Kamion EB futam harmadszor – fotók

A Kamion Európa-bajnokság magyarországi futama augusztus utolsó hétvégéjén, 26-án és 27-én két-két futammal került megrendezésre.

Már csütörtökön elkezdődtek a hétvége előkészületei.  Délután versenykamionok, GT autók érkeztek a Felvonulási térre, egyenesen a Hungaroringről. A saját „lábukon” érkező autókat kiállították, hogy a nagyközönség megcsodálhassa őket. Egyes szerencséseknek még beleülniük is sikerült egy-egy autóba. Természetesen az aláírások és közös fotózások sem maradhattak el. Magyar pilótánk, Kiss Norbi is készségesen állt a nagyközönség és a rajongók rendelkezésére.

Pénteken azonban már a munka kezdődött a magyar aszfaltcsíkon. Az autók beállításait kezdték el és folyamatban volt ez a szabadedzéseken. A VIP vendégek és a média egyes szerencsés képviselői beülhettek utasként a kamionokba és 2 kör erejéig „megautóztatták” őket a pilóták.

Szombaton már a Kamion EB mezőnye az első versenyre koncentrált. Az időmérő edzések után a rajtrácson Kiss Norbi (Mercedes) indulhatott az első rajtkockából. Mellette Jochen Hahn (Iveco) majd Adam Lacko (Buggyra). Norbinak sikerült megtartania az első helyet, egészen a célig. Nagy örömmel állt fel a dobogó legfelső fokára.

A második futamon a fordított rajtrács miatt Norbi a nyolcadik helyről rajtolhatott. A pole-ból David Vrsecky (Buggyra), mellőle Gerd Körber (Iveco) várta a zöld lámpát. Norbi jó rajtja után próbált előrébb kerülni. Egy sajnálatos ütközés miatt azonban kiállni kényszerült. Ryan Smith (MAN), ha nem is szándékosan, de mindenesetre kilökte Norbit a pályáról. Mint utóbb kiderül, Norbi Mercedesében a rugó tört el, ezért adta fel a futamot.

A második futam végeredménye: Adam Lacko, Jochen Hahn és Ryan Smith, aki az utolsó kanyarban előzte meg David Vrsecky-t. Így zárul a versenyhétvége első napja.

Vasárnap új nap kezdődött. Már szombat este felújították a kamionokat és minden törött, kopó vagy forgó alkatrészt kicseréltek, amit szükséges volt vagy éppen sérült. Az időmérő edzésekkel minden pilóta ismét saját erőből tornázhatta fel magát a rajtrács minél jobb fokára.

Így Norbi ismét az első rajtkockából indulhatott. Mellette nagy ellenfele, Adam Lacko, illetve a harmadik rajthelyről Johen Hahn várta a rajtot. Lacko a harmadik kanyarban ügyesen megelőzte a magyart, így Kiss hiába volt közel a cseh pilótához, visszaelőzni nem tudta. A harmadik futam befutója Lacko, Kiss és Stephanie Halm (MAN) lett. Ryan Smith ebben a futamban André Kursim-mal ütközött (aki Norbi csapattársa Mercedesszel), aminek eredménye egy lassú defekt lett az angol számára. Így pár körrel később fel kellett adnia a futamot Smith-nek.

A hétvége negyedik és egyben utolsó futamán Gerd Körber indulhatott a pole-ból. Melette Lenz (MAN) illetve a második sorból ismét Hahn indult. Sajnos, Norbinak műszaki problémája akadt. A motorral lehetett valami gond, ezért kiállni kényszerült erről a futamról is. A záró futamot a jó előzéseknek köszönhetően Adam Lacko nyerte, Steffi Halm és David Vrsecky előtt.

A Krasznai János-emlékdíj a versenyen futott leggyorsabb körét járt. Ezt mindkét nap Kiss Norbert vehette át.

1. Adam Lacko 232 pont
2. KISS NORBERT 174 pont
3. Jochen Hahn 174 pont
4. Steffi Halm 172 pont
5. Antonio Albacete 126 pont
6. Sascha Lenz 92 pont
7. Gerd Körber 88 pont
8. David Vrsecky 48 pont
9. Andre Kursim 43 pont
10. José Rodrigues 40 pont

Ezen hétvégén (szeptember 2-án és 3-án) a Cseh köztársaságban Most-ban rendezik a Kamion Európa bajnokság további négy futamát.

Blancpain Gt futamok:

A Kamion EB betétfutamaként mát tavaly is itt járt a BlanPain GT mezőnye. Csodaszép versenyautók, izgalmas futamok és neves pilóták jellemzik ezt a sorozatot. Nem kisebb márkákat felvonultatva, mint a Ferrari, Bentley, Augi és McLaren, a teljesség igénye nélkül felsorolva.

Szombaton és vasárnap is egy-egy futama volt a mezőnynek. Szombaton a kvalifikációs versenyt a Fassler/Vanthoor kettős nyerte. A vasárnapi 1 órás futamot is a Belgian Club Audi Team WRT nyerte, ismét Fassler/Vanthoor párosával.

A két bajnokság mellett nagyon sok program várta a kilátogató 32.000 nézőt. A különböző gyártó standjai mellett a paddockban testközelből voltak megnézhetőek a GT autók és a versenykamionok. A kiállítók gondoskodtak a megfelelő reklámtárgyak osztogatásáról is, amivel kicsiknek és nagyoknak kedveskedtek. A Gold Tribün mögött látható kiállított versenyautó, 3D-s rendszám forgalmazás, versenyfelszerelések szintén vonzották a közönséget, illetve mini motorozásra is adott lehetőséget a Talmácsi Team.

Összességében egy ismét futamokban izgalmas, látványos és harmadszor is jól szervezett versenyhétvégének lehettünk részesei. Az időjárás is a résztvevők mellé állt, talán kissé túlzottan is meleg volt, de emiatt senki sem szomorkodott. Egy igazi, nyári, családi hétvégén vehetett részt mindenki, aki kilátogatott a Hungaroringre.

2018-ban folytatjuk ezt ismét.

Fotóalbum:

Kamion Eb harmadszor - Sződy Szabolcs képei

(Sződy Szabolcs)

Fotók: Kaposvári Ágnes

Vélemény, hozzászólás?