Menetel a Hajós Artúr, Stréli Bence kettős a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián: második csoportmeccsükön is győztek a srácok, így egy lépésre kerültek a négyes megnyerésétől.
Nagyszerűen él az eséllyel Hajós Artúr és Stréli Bence – derült ki a szerdai közleményből.. A felnőttek között magyar bajnok strandröplabdapáros remek sorsolást kapott Buenos Aires-ben, az ifjúsági olimpián, s ha már Fortuna ilyen kegyes volt a fiúkhoz, ők kihasználják a lehetőségeket. Az első csoportmeccsen Ghána ellen aratott sikert követően Costa Rica sem jelentett akadályt Buday Balázs tanítványainak.
Az Alexandre Lezcano Veliz, Criforth Fallas Lobo és Hajós, Stréli egység is megnyerte az első meccsét, így voltaképpen a csoportelsőségért léptek pályára a fiatalok magyar idő szerint kedd este. Az első játszmában a magyarok akarata érvényesült, alig 12 perc alatt 21:13-ra nyertek. A másodikban már sokáig Costa Ricának állt a zászló, ám Hajósék nem jöttek zavarba, fordítottak, és 16 perc alatt ezt a felvonást is behúzták (21:18). Összességében tehát kevesebb mint fél óra alatt, játszmaveszteség nélkül győztek meg második meccsükön, azaz csütörtökön magyar idő szerint délután kettőkor a csoportelsőség lesz a tét a monacói Ludovic Palmero, Olivier Lanteri ellen. Egyébként nagy valószínűséggel Hajósék végeznek majd az élen, hiszen a monacóiak mindkét eddigi mérkőzésüket elveszítették.
A siker nagyon jól fizetne, hiszen a kvartett első helyezettje automatikusan bekerül a legjobb 16 közé, és egy jó sorsolással a negyeddöntő sem elérhetetlen. „Az első szettben viszonylag jól ment a játék, kevés hibával röplabdáztunk, a szerváink is jól sültek el. A második játszmában kicsit leültünk, de aztán vissza tudtunk jönni és fordítottunk” – értékelt Stréli Bence, akinek gondolatait Hajós Artúr egészítette ki. – „A második szettben kicsit meginogtunk, ötpontos hátrányból álltunk fel. Jól éreztük magunkat, élveztem a játékot. Kis szél fújt, de egyébként szuper volt az időjárás. Készülünk Monacóra!”
Buday Balázs edző elmondása szerint az összecsapás előtti napokban kellemetlen szél hátráltatta az edzést, viszont a hangulat parádés, a meccseken rendre telt ház van, és különösen a tetőfokára hág a hangulat, ha a hazai argentinok játszanak.