Kategóriagyőzelem a Fehérvár Ralin

A Kronome Ákos – Pásztor Tamás páros az előkelő első helyre terelte be a Skoda Fabia R2-őt a Fehérvár Rally-n!– Öten neveztetek a P12-es kategóriába, ahol a dobogó legtetején végeztetek. A verseny előtt gondoltad volna, hogy kategóriagyőzelem lesz vasárnap délutánra?

Nem gondoltuk, hogy sikerül megszereznünk a győzelmet, bár mindannyian nyerni megyünk a versenyre, ez most nekünk jött össze és nagyon örülünk neki.

– 11 gyors, benne egy Superspecial (Városi) várt rátok a két nap alatt. Milyen volt a belvárosi csapatás? Meg-meg húzogattad a kéziféket?

A Superspecialt mi nem tudtuk teljesíteni. A rajtban álltunk, amikor egy néző rosszul, lett és a mentő bement hozzá, emiatt ez nekünk kimaradt.

– Szombaton az Oroszlány – Kőhányás szakaszt háromszor teljesítettétek. Abban a melegben a majd 18 kilométeres szakaszt kategória két első, és egy második hellyel abszolváltátok. Milyen gumitechnikátok volt erre a hosszú szakaszra? Mennyire vette ki az energiátokat a szombati nap?

Sokat nem kellett gondolkozni, milyen keménységű abronccsal induljunk, feltettük a kemény keveréket, ez volt a jó választás. Nagyon vártuk ezt a napot, ez az egyik kedvenc gyorsaságink, így ebben a formában. Egyszerűen imádjuk. A meleget bírtuk jól, nem volt gond vele.

– Vasárnapra is maradt bőven szakasz nektek, összesen nyolc. Melyik és miért tetszett nektek? Voltak-e kalandjaitok?

A Kőhányási szakasz tetszett a legjobban, ez a másik irányban a kedvenc, de így is elképesztően jó. A versenyen semmilyen gondunk nem volt, a Skoda tökéletesen működött, mi sem vétettünk hibákat, jó hétvégénk volt.

– Legközelebb hol találkozhatunk veletek?

Győrben szeretnénk indulni, az előzetes információk alapján jó kis verseny lesz, várjuk már.

Fotó: Hajóka SportFotó

– Hajósi Miklós –