Kazah siker Szlovénia ellen a jégkorong vb-n

A házigazda kazah válogatott 3-2-re legyőzte a szlovén együttest a nurszultani divízió I/A jégkorong-világbajnokság hétfői nyitónapján.

Az MTI helyszíni beszámolója szerint a találkozót – amelyet többek között a helyszínen tekintett meg Nurszultan Nazarbajev, Kazahsztán első köztársasági elnöke – rövid nyitóünnepség előzte meg.

A kazahok aktívan kezdték a mérkőzést, és már a negyedik percben vezetést szereztek, a harmad közepére pedig már 2-0 állt a Barisz Aréna közepén lévő óriáskivetítőn. A szünet előtt aztán háromra nőtt a házigazdák előnye, az első és harmadik találatukat Nyikita Mihajlisz lőtte emberfórban. Kazahsztán fölényét jól jelzi, hogy 11 kapura lövésükkel szemben két szlovén kísérletet láthatott a 7923 fős közönség.

A második húsz perc elején tovább nyomtak a kazahok, a szlovén csapat többször is beszorult saját harmadába. A házigazdák kiemelt figyelmet fordítottak a szlovénok csapatkapitányára, Anze Kopitarra, a Los Angeles Kings kétszeres NHL-bajnok sztárjára. Az európai együttes vb-keretéből hárman játszanak magyar csapatban: a diósgyőri Ziga Pance, az újpesti Andrej Hebar és a fehérvári Anze Kuralt. Kopitar korongszerzése után Kuralt „megrajzolt” támadás végén szépített, majd szűk másfél percre rá emberelőnyből egy találatra zárkózott fel Szlovénia. A gólpasszt akkor is Kopitar jegyezte.

A kissé visszafogottabb tempójú záró felvonásban nem született gól – noha az utolsó percben a szlovénok lehozták a kapusukat -, így kazah sikert hozott a nyitónap utolsó meccse.

A szlovénokkal pénteken, míg a kazahokkal a torna vasárnapi zárómérkőzésén találkozik a magyar válogatott. A torna első két helyezettje játszhat majd a 2020-as, svájci elit vb-n, az utolsó pedig kiesik a divízió I/B-be.

Eredmények, 1. forduló:
Kazahsztán-Szlovénia 3-2 (3-0, 0-2, 0-0)
gól: Mihajlisz (4., 16.), Nekrjah (10.), illetve Kuralt (38.), Rodman (39.)

korábban:
Koreai Köztársaság-Magyarország 5-1 (1-1, 2-0, 2-0)
g.: Sin Sz. V. (16.), An (22.), Kim Sz. V. (29., 50.), Kim K. Sz. (49.), illetve Hári (16.)

Fehéroroszország-Litvánia 4-3 (3-2, 0-0, 1-1)
g.: Lopacsuk (9.), Maljavko (16.), Platt (17.), Feoktyisztov (44.), illetve Bogdziul (3.) Zubrus (9.), Gintautas (53.)