A rendező UVSE, Keszthelyi Rita fantasztikus játékának, s többek között féltucat góljának köszönhetően 11-5-re kiütötte szombaton a címvédő orosz Kirisi csapatát a női vízilabda Euroliga budapesti csoportselejtezőjében, a Hajós Uszodában. A százszázalékos magyar együttes így már továbbjutott.
A címvédő orosz és a LEN Kupa-győztes magyar csapat ebben a szezonban már megmérkőzött egymással, november elején az Európai Szuperkupáért rendezett összecsapáson, ugyancsak Budapesten 10-6-ra a vendégek diadalmaskodtak.
Az UVSE azóta megszerezte a világ egyik legjobb játékosát, az amerikai Maggie Steffenst, aki pénteken, a görögök Vuliagmeni elleni 13-8-as sikerből – első itteni tétmérkőzésén – négy góllal vette ki a részét.
A Kirisi elleni összecsapás legjobbja ezúttal a magyar válogatott kapitánya, Keszthelyi Rita volt, akinek a vezetésével a második negyed közepén már öt góllal (6-1) vezetett az UVSE. A találkozó ezzel gyakorlatilag el is dőlt, az oroszok az utolsó percben csak „kozmetikázni” tudták az eredményt.
Eredmény (az európai szövetség honlapjáról):
női Euroliga, 2. selejtezőkör, 2. forduló:
G csoport (Hajós Uszoda):
UVSE-Kirisi (orosz) 11-5 (3-1, 4-1, 2-0, 2-3)
a magyar csapat gólszerzői: Keszthelyi 6, Csabai, Parkes 2-2, Steffens
További magyar érdekeltségű eredmények:
BVSC-Zugló – Vuliagmeni (görög) 19.45
H csoport (Barcelona):
CN Sant Andreu (spanyol)-Dunaújváros 20.30
A körmérkőzéses sorozat vasárnapi zárásakor a négy kvartettből az első két helyezett jut be az Euroliga legjobb nyolc csapata közé. A negyeddöntőben a csoportelsőket a négyesek második helyezettjeivel sorsolják össze.
(MTI)