Augusztus 28-án hétfőn délelőtt 10 órakor elkezdődött a sportág történetének első magyarországi felnőtt világbajnoksága. Az első magyar judós, a kecskeméti Szabó Csaba volt. Nagysolymosi Sándor tanítványa nem volt kifejezetten szerencsés a sorsolásnál, hiszen az olaszok Európa-bajnoki bronzérmesével kellett szembenéznie már az első körben.
A szervezők hétfő esti beszámolója szerint a kecskemétiek U23-as Eb-ezüstérmese nehezen találta a fogást fordított alapállású ellenfelén, és a rendes küzdelmi időben két intést is begyűjtött. Az aranypontos csata aztán hosszú percekig tartott, az olaszt kétszer is intették, de a mindent eldöntő akciót nem sikerült végigvinni, végül a harmadik intést Szabó Csaba neve mellé írták be. A KJC versenyzője nagy küzdelem után búcsúzott a budapesti világbajnokságtól.
„A meccsünk elején inkább ő dominált, aztán kezdett fáradni a fogása, így ki tudtam egyenlíteni. Az aranypontért folyó csatában nem éreztem annyira még jogosnak azt az intést, megtettem mindent, sajnos ez most így sikerült. Előre kell tekintenem, az olimpiai kvalifikációt meg szeretném csinálni mindenképpen, úgy gondolom, ez a küzdelem is megmutatta egy felnőtt Eb bronzérmessel szemben, hogy van okom a bizakodásra a jövőmet illetően.” – értékelte teljesítményét Szabó Csaba.
A 48 kilogrammos hölgyek között az olimpiai bronzérmes Csernoviczki Éva az első körben erőnyerő volt, a másodikban aztán a kubaiak új reménységével, a tizennyolc esztendős Melissa Hurtado Munozzal került össze. Hideg zuhany! A Pán-amerikai bajnokság ötödik helyezettje el tudta dobni az Ippon Judo Tatabánya rutinos judósát, majd földharcban nem adott esélyt a folytatásra: leszorítással véget vetett ezen a napon érmes álmainknak.
„Nem is tudom, mikor volt utoljára olyan világbajnokság, ahol már az első körben kikaptam. Nagyon csalódott vagyok, úgy érzem egy kicsit görcsösen judóztam. Voltak jó fogásaim, tudtam, mik azok a technikák, amikkel meg tudom fogni az ellenfelem, azonban a támadásoknál mindig megelőzött. Elég szerencsétlenül érkeztem a földre, beragadt a kezem a kubai alá, rögtön éreztem, hogy ez egy szorult helyzet. Csalódott vagyok, mert nagyon sokan jöttek el szurkolni, sajnálom, hogy nem sikerült a jó szereplés.” – mondta könnyek között Csernoviczki Éva.
Ezzel számunkra az első versenynap küzdelmei véget értek. Mégis, büszkén nézhettük a folytatást, hiszen fantasztikus dolgokra került még sor ezen a napon.
Nagyon jól sikerült a világbajnokság megnyitó ünnepsége is, amelynek során élőben hallgathattuk meg a népszerű olasz slágergyáros, Al Bano előadásában a Nemzetközi Judo Szövetség himnuszát, majd a Felicitá dallamai után a zászlók bevonulása és legendás magyar hősök megidézése következett.
Az íjászok, kopjások, huszárok és karikás ostoros csikósok után a táncosok és énekesek vették át a tatamit, majd Dr. Tóth László MJSZ-elnök és Marius Vizer IJF-elnök ünnepi beszéde után Molnár Levente operaénekes és a Magyar Honvédség központi zenekara adta elő a Himnuszt.
A megnyitót a helyszínen tekintette meg Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Khaltma Battulga, Mongólia elnöke és Csányi Sándor, a Nemzetközi Judo Szövetség tiszteletbeli elnöke is.
A délutáni program, az elődöntők és érmes mérkőzések idejére megérkezett a Papp László Budapest Sportarénába Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke is, akinek ezúttal nem volt szerencséje, hiszen az egyetlen orosz judós, aki eljutott idáig, Irina Dolgova elveszítette a bronzmérkőzést.
Jobban örülhetett a mongol elnök, hiszen országának judósai egy ezüst- és egy bronzérmet is bezsebeltek ezen a napon, de a legjobban kétségtelenül Japán judósai szerepeltek: a férfiaknál Takato Naohisza, a nőknél pedig Tonaki Funa tiszteletére játszották el a japán himnuszt.
Folytatás kedden, a női 52 és a férfi 66 kilogramm küzdelmeivel, két magyar judóssal: Pupp Rékával (Atomerőmű SE) és Szabó Katinkával (BHSE). Bővebben a második napról: KLIKK IDE!
A magyarok eredményei
FÉRFIAK
60 KG. 1. forduló: Szabó Csaba–Elios Manzi (olasz) aranyponttal intéssel 0–1
NŐK
48 KG. 1. forduló: Csernoviczki Éva erőnyerő. 2. forduló: Csernoviczki Éva–Melissa Hurtado Munoz (kubai) 0–10
FÉRFIAK
60 KG (59 induló)
1. Takato Naohisza (japán)
2. Orkhan Safarov (azeri)
3. Ganbat Boldbaatar (mongol)
3. Diyorbek Urozboev (üzbég)
5. Pavel Petrikov (cseh)
5. Mukhriddin Tilolov (üzbég)
7. Jeldosz Szmetov (kazah)
7. Huszman Kirgizbajev (kazah)
SZABÓ CSABA (Kecskeméti JC) helyezetlen
NŐK
48 KG (35 induló)
1. Tonaki Funa (japán)
2. Urantsetseg Munkhbat (mongol)
3. Kondo Ami (japán)
3. Otgontsetseg Galbadrakh (kazah)
5. Milica Nikolics (szerb)
5. Irina Dolgova (orosz)
7. Noa Minsker (izraeli)
7. Melanie Clement (francia)
CSENOVICZKI ÉVA (Ippon Judo Tatabánya) helyezetlen
A program
2017. AUGUSZTUS 29., KEDD
Női 52 kg; férfi 66 kg
10:00 Selejtezők
15:30 Kiegészítő program
16:00 Bronzmérkőzések, döntők
TV: M4Sport, 9:45 (élő) és 15:50 (élő)
Eredmények: ippon.org
Stream: ippon.tv
(Fotó: MJSZ/Horváth György)