Két légióssal erősített az Opten Vasas HC jégkorongcsapata – videó

Rutinos játékosokkal erősödött az angyalföldi együttes. A két légiós már a DEAC elleni vasárnapi mérkőzésen jégre lépnek.

A Vasas Erste Liga-története során csak az első évben szerepelt légiós a csapatban, akkor is csupán egy, a kapuban találkozhattunk az észt Willem-Henrik Koitmaa-val. Most a mezőnyben erősödtek. Az orosz Maxim Veshutkin és a lett Kalvis Ozols már egy ideje a csapattal (a karanténidőszak alatt az U21-es csapattal) edzett, és most számukra is eljön a bemutatkozás ideje – számolt be az angyalföldi együttes hivatalos honlapja.

„Régóta napirenden volt légiósok szerződtetése a csapatba, nagyon örülünk, hogy most lehetőségünk nyílt az ő átigazolásukra, és végre meg is érkeztek – mondta Ladányi Balázs, az Opten Vasas vezetőedzője– Nem titok, hogy elsősorban azért számítunk rájuk, hogy a srácok megtapasztalják, milyen az igazi profi szemlélet, testközelből figyelhetnek olyan játékosokat, akik magasabb szinten hokiztak korábban. Nagy segítség az érkezésük, a védőjátékban és támadásban is stabilizálódhat a játékunk és új impulzusokat kaphat. Mindketten jól illeszkedtek be a csapatba az elmúlt hetekben, sokat várunk tőlük, de ezt ők pontosan tudják. Az érkezésük nem változtat az alapkoncepciónkon, továbbra is a magyar játékosok fejlődését, számukra a megfelelő jégidő biztosítását tartjuk a legfontosabbnak. Izgatottan várjuk a bajnokság folytatását.”

Mi sem bizonyítja jobban érkezésük létjogosultságát, hogy maguk a játékosok is nagyon várták már a légiósok érkezését, a mindennapi beszélgetések során gyakran szóba került az elmúlt két évben: bizony, nem ártana egy kis tapasztalat, egy kis rutin az öltözőbe és a pályára, amivel a komfortzónából is kiléphetnek a fiúk, ezzel pedig újabb szintet léphetnek.

Mindketten játszottak már az Erste Ligában, a 26 éves orosz Maxim Veshutkin a Gyergyó és a Csíkszereda csapatában is szerepelt, gólokat is lőtt csapatunknak mellesleg. Merthogy igen gólerős, csak az Erste Ligában 19 gólnál jár, pályafutása elején az orosz juniorligában is termelte a pontokat, hogy aztán a VHL-ben és a szlovák bajnokságban is bemutatkozzon.

A tavalyi szezont a Csíkszereda keretében töltötte, és a csonkabajnokság befejezése után bajnoknak is mondhatja magát. Nagyon szeretett volna Magyarországon játszani, Budapest pedig teljesen elvarázsolja, nem véletlen, hogy az érkezése után a belváros felfedezését választotta programként.

„A lehetőség, hogy Romániából Magyarországra igazoljak, egy nagy álom volt számomra. Budapest pedig nemcsak egy város a sok közül, itt élni valóban az álmaim között szerepelt. Szóval nagyon boldog vagyok, hogy itt vagyok a csapatban” – fogalmazott Maxim. „Ez egy nagyon fiatal csapat, de mi pont azért jöttünk, hogy segítsünk a fiúknak, átadjuk azokat a tapasztalatokat, amiket a pályafutásunk korábbi részében szereztünk. A srácok fejlődőképesek, de az is fontos, hogy közösen élvezzük a játékot. Nem akarok nagyon előretekinteni, de szerintem rendben lesz minden. Az Erste Liga jó színvonalú bajnokság, nem a legmagasabb, de nagyon sokat fejlődött az elmúlt két évben, mióta én testközelből figyelem. Egyértelműen emelkedik a bajnokság színvonala. Ami a csarnokunkat illeti: szerintem ez a legszebb jégcsarnokok egyike az Erste Ligában, örülök, hogy itt játszhatok és edzhetek. Várjuk a bemutatkozást.”

A lett Kalvis Ozols azon játékosok egyike lesz, akit messziről is megismerünk majd a jégen, tekintve, hogy három centi híján két méter magas, korcsolyával együtt tekintélyt parancsoló a jelenléte a védelemben.

A 27. születésnapját nemrég ünneplő hokis számos országban jégkorongozott, játszott a tengerentúlon is juniorligában, majd Franciaországban, Norvégiában, Lengyelországban légióskodott, ahogyan szerepelt a Csíkszereda keretében is a 2015-16-os idényben (17/17-es mutatóval zárt!). Sőt, a 2016-17-es idényben a MOL Ligában a Dunaújváros színeiben lépett jégre 14 alkalommal.

„Nagyon sok helyen hokiztam, az Egyesült Államokban kezdtem, aztán Franciaországban, Norvégiában folytattam. Magyarországon is játszottam már, nagyszerű itt a jégkorongélet, ahogyan az emberek is azok. Miért is ne játsszak itt ismét, ha még képes vagyok a legjobbamat nyújtani? Mindig is ez volt számomra a legfontosabb” – mondta Kalvis, aki örül annak, hogy az Opten Vasas lecsapott rá.

„A mostani időkben nem egyszerű csapatot találni a koronavírus miatt, de szerencsés vagyok, hogy volt egy klub, amelyik engem akart, és úgy látja, hogy tudok hatni a csapatra. Remélem, sok szurkoló előtt is játszhatunk majd, ez egy nagy aréna, úgy azért mégiscsak jobb játszani. Amikor az ügynököm említette, hogy van érdeklődés, először nem igazán tudtam, hová tenni a Vasast. Amikor Magyarországon játszottam, akkor még nem volt felnőttcsapata a klubnak, szóval ezért nem emlékezhettem rá. Ez egy új csapat, ez egy új lehetőség, hogy valami elinduljon. Mindig jó elkezdeni valamit, és befejezni, végigvinni még inkább. Az emberek erre emlékeznek” – mondta a lett válogatottban három alkalommal is szereplő játékosunk, aki imádja a focit és a kézilabdát.

S hogy mi a legfőbb célja erre a szezonra?

„Kezdjük azzal, hogy bekerülünk a playoffba. Ha nem a győzelem vezérel, nincs értelme az egésznek, nekem mindig a győzelem számít, ekörül forognak a gondolataim” – szólt a frappáns válasz.

A bemutatkozásra vasárnapig kellett várni, mindkét játékos ott lesz majd a DEAC elleni keretben.

MAXIM VESHUTKIN

  1. március 14-én született az oroszországi Achinskban.

Posztja: csatár
Magassága: 182 cm
Súlya: 75 kg

Korábbi klubjai: Sibirskie Naipery Novosibirsk (2011-15), Yermak Angarsk, Zvezda-VDV Dmitrov, Sokol Krasnoyarsk (2015-16), Sokol Krasnojarsk (2016-17), TK Tambov (2017-18), Gyergyói HK (2018-19), MHK Dubrnica (2018-19), HC Nove Zamky (2019-20), HK Skalica (2019-20, kölcsönben), SC Csíkszereda (2019-20)

Erste Liga mérkőzéseinek száma: 38
Erste Liga-góljainak száma: 19
Erste Liga-gólpasszainak száma: 22

Bővebb statisztikához kattints ide.

KALVIS OZOLS

  1. október 27-én született Rigában, Lettországban.

Posztja: hátvéd
Magassága: 198 cm
Súlya: 97 kg

Korábbi klubjai: Jelgava U18 (2009-10), Daugavpils Ledus Skola, DHK Latgale (2010-11), Zemgale (2011-12), HK Riga, HK Juniors Riga (2012-13), San Diego Gulls, El Paso Rhinos (amerikai, 2013-14), Mont Blanc (francia, 2014-15), Zemgale (2015-16), SC Csíkszereda (romániai, 2015-16), Dunaújvárosi Acélbikák (2016-17), KH Katowice (lengyel, 2016-17), Kongsvinger (norvég, 2017-18), Zengale (2018-19), Lyon (francia, 2018-19), Narvik Hockey (norvég, 2019-20), HK Katowice (2019-20)

Erste Liga/MOL Liga-mérkőzéseinek száma: 40
Erste Liga góljainak száma: 21
Erste Liga gólpasszainak száma: 23

Bővebb statisztikához kattints ide.

fotó: vasasjegkorong.hu