Két magyar is bejutott a világkupa döntőjébe

Nyolc magyar sakkozó (köztük 4 sakkolimpikon) is indult a 11 fordulós egyéni Európa-bajnokságon Skopjéban, akik közül Berkes Ferenc és Gledura Benjámin bejutott a világkupa Khanty Mantiyks-beli (Oroszország) szeptemberi döntőjébe.

Jól kezdtek a mieink, a 16 éves Kozák Ádám a kiremizte mezőny harmadik legerősebbjét, az orosz Dubovot, ami bravúrnak számítot, a 19 éves Gledura „Bendzsi” viszont elégedetlen lehetett, mert nem tudta mattig fokozni ellenfele kizavart királyát. Három további újoncunk közül Csiki Endre is bravúrdöntetlent játszott magasabban jegyzett ellenfelével, ketten kikaptak. Berkes Ferenc, Erdős Viktor és a bledi sakkolimpián ezüstérmes („Szvidler-verő”) csapattag Ruck Róbert hozta a kötelező győzelmet a párosítások során ilyenkor „alulról” kapott ellenfele ellen.

(Csiki Endre; fotó: Márton István)

A folytatásban újabb Kozák bravúrnak örülhettünk, a tavalyi kontinensbajnok Saric sem tudta őt megverni, Berkes és Bendzsi viszont megkezdte nyomulását, melyhez később csatlakozott Erdős is, a többiek változó szerencsével haladtak, de Ruck nyert állásbeli időtúllépéses veresége nagy hatással volt nagymesterünk későbbi botladozásaiban.

Az ötödik fordulóra az imént említett éltriónk közül már mindannyian a legelső táblák valamelyikén játszottak, Berkes nyert is és (négyes) holtversenyben az élre állt, Gledura, Erdős és Ruck remizett, a magyarok legfiatalabbja a 13 éves Csiki pedig megkapta az előzőleg nagyot botló ukrán olimpiai bajnokot Eljanovot, akinek fél ponttal kevesebbje volt, mint az addig bravúrosan szereplő fiúnknak, ami úgy látszik, hogy hamis reményeket ébresztett benne. Fokozatosan került hátrányba, a végén már négy gyalogelőnye volt ellenfelének, kölcsönös király egy-egy bástyás abszolút menthetetlen végjátékban és időzavarban is még vagy 15 lépésig megalázóan vizsgáztatta nagynevű ellenfelét…

A folytatásban Berkes és Erdős botlott Ruck és Gledura nyert, így utóbbi a hetedik fordulóban megkapta az Eb legmagasabb értékszámú, és a világranglistán jelenleg már 13. (!) orosz üdvöskéjét, a későbbi győztes 21 éves Artyemijevet, aki ellen világossal kisebb előnyt harcolt ki, mely aztán elfogyott a végjátékra, így megosztoztak a ponton. Erdős már a megnyitástól kezdve túljátszotta bolgár ellenfelét, válogathatott a nyerésvariációkból, Berkes remizett, Ruck hibázott és belesüllyedt a középmezőny első felébe (majd 400-an indultak)

(Ruck Róbert; fotó: Márton István)

A véghajrához közeledve Berkes és Gledura pihentető döntetlenek mellett őrizték meg a továbbjutó helyeiket, Rucknak ugyanezzel nem sikerült sokkal előrébb jönni, Viktort bemattolták, így nagyot zuhant a táblázaton. Kozákot újabb (volt) nagy egyéniség, de kora ellenére még mindig „harapós” szovjet érában négyszeres olimpiai (csapat)bajnokot, a később szlovén állampolgárságot felvevő Beljavszkij sem tudta megverni.

Két fordulóval a befejezés előtt Berkes Fecó egy remek győzelemmel szinte bebiztosította vk szereplését, Bedzsinek elég volt ehhez a remi is, Erdős mesterművel viszont visszajött a pokolból és egy jó befejezés neki is felcsillantotta a reményt, hogy az első 27 között legyen, ugyanis öten az itt harcolók közül már korábban megszerezték a világkupa jogosultságot. Erre elméletileg és szerencsés esetben és három győzelemmel még Rucknak is lett volna esélye, de a döntetlennel már lecsúszni látszott erről. Nagymestereink megragadták még az utolsó előtti pillanat esélyét is, Gledura és Erdős is megadásra késztette ellenfelét, Berkes biztosító remivel tartotta a frontot, ugyanezt, Ruck viszont ugyanezt nem mondhatta el döntetlenjéről. És eljött a mindent eldöntő utolsó menet, Berkes ellenfelének is megfelelő szalonremivel végül 5., és legeredményesebb magyar lett, valamint természetesen utazhat világkupázni.

(Gledura Benjámin; fotó: Márton István)

Gledura világossal atombiztos remi állást épített ki, de a svéd Grandelius (aki előzőleg már kiharcolta a vk részvételt és itt is a 4. helyen állt) ilyen esetekben szokatlanul vehemesen viselkedett – valószínű a szerencsés helyzetben vonzó első hely tüzelte fel – vérre ment, és mire Bendzsi feleszmélt, már késő volt. Ezzel elvesztette itteni veretlenségét, de a világkupa részvételt nem, 16.-ként kvalifikálta oda magát és 19. lett az Eb.n. (És valószínű, hogy innentől kezdve kard ki kard csatákra számíthat a svéd mindig, amikor egri nagymesterünkkel szemben ül le!)

Erdős kezében és fejében is benne volt a továbbjutás, pedig az orosz sakkozás egyik nagy reménységét (amit ugyan ezen az Eb-n nem nagyon bizonyított) kapta, de Viktor sötéttel is felülkerekedett ellene, aztán amikor csak föl kellett volna tenni a i-re a pontot, elizgulta a nagy lehetőséget és vesztett, ezzel 64. helyen végzett. Ruck szépen és győzelemmel hajrázott, igazán bánhatta az előzőleg eltékozolt egy, másfél pontot, így a 101. helyen zárt.

A további magyar eredménysor:
… 141. Kozák Ádám,
… 178. Csiki Endre,
… 234. Krstulovic Alex,
… 310. Ongut Tamás Gunes.

Kép és szöveg: Márton István