
Itt a negyedik magyar arany- és bronzérem a párizsi olimpián!
Parádés teljesítménnyel Rasovszky Kristóf arany-, Betlehem Dávid pedig bronzérmet nyert a nyíltvízi úszók versenyében a párizsi olimpián.
A veszprémiek 27 éves kiválósága – aki három éve Tokióban második volt – szinte végig vezetett a 10 kilométeres pénteki viadalon. A szám másik magyarja, Betlehem Dávid ugyancsak kiváló versenyzéssel, remek hajrával csapott a célba harmadikként.
Rasovszky napra pontosan 12 évvel Risztov Éva londoni győzelmét követően a nyíltvízi szakág második aranyát nyerte, s ez a magyar úszósport 32. olimpiai elsősége.
Akárcsak huszonnégy órával korábban a nőknél – akik között Fábián Bettina taktikus versenyzéssel az ötödik lett -, a férfiaknál is a III. Sándor hídnál volt a rajt és a cél, a versenyzőknek innen kellett a sodrásiránnyal megegyezően előbb az Invalidusok hídja, majd az Alma hídja alatt átúszniuk és vissza, így várt rájuk hat 1666 méteres kör és a befutó – számolt be az MTI.
Ahogyan arra számtani lehetett, a 29 fős férfimezőny éremesélyesei – köztük a két magyarral, a németekkel, a címvédő Florian Wellbrockkal, valamint az olasz és francia kihívókkal – rögtön a rajt után gyakorlatilag egy külön bolyt alkotva indultak meg. Az első kör végén a tokiói első három helyezett, azaz Wellbrock, Rasovszky és 1500 méter gyorson 2016-ban olimpiai bajnok, néhány napja Párizsban ezüstérmes olasz Gregorio Paltrinieri haladt az élen.
A második körben Rasovszky, a szám regnáló világbajnoka vette át a vezetést és néhány másodperces előnyre tett szert, így a frissítés után is vissza tudott térni az élre. A táv feléhez érkezve továbbra is zöld sapkában úszó „Balatoni cápa” állt az első helyen, Betlehem az őt üldöző boly negyedik helyén haladt.
Az utolsó kört Rasovszky több mint négymásodperces előnnyel kezdte meg, Betlehem a negyedik helyen fordult rá a hajrára. Rasovszky és a német Oliver Klemet 7 másodpercre elhúzott a többiektől, amikor már csak 800 méter volt hátra.
A célhoz érkezve Rasovszky még egy lapáttal rá tudott tenni, német ellenfelének nem volt esélye megelőzni őt és óriási győzelmet aratott. Végül a hab is felkerült tortára, Betlehem ugyanis nagyszerű hajrával harmadikként csapott a célba, így összejött az, amire a két jóbarát hosszú ideje várt, nevezetesen, hogy egy világversenyen egyéniben mindketten a dobogóra léphettek.
Rasovszky a párizsi magyar küldöttség negyedik aranyérmét, Betlehem pedig a negyedik bronzát szerezte, a mérleg most 4 arany, 3 ezüst és 4 bronz.
A történelmi úszás:
Az Eurosport szakkommentátorunk Sárkány Zalán, a két érmes úszó klubtársa és jóbarátja volt a közvetítésünkben:
Hosszabb verzió:
(videó: Warner Bros. Discovery / Eurosport)
Nézd az Olimpiát élőben az Eurosporton és minden pillanatát a Maxon!
Szokolai László: „Ez maga volt a csúcs, bejött a két érem, a fiúk tökéletesen csinálták meg a taktikát”
Szokolai László, a 10 kilométeres nyíltvízi úszásban aranyérmes Rasovszky Kristóf és harmadik Betlehem Dávid edzője szerint a tökéletes fizikai és taktikai felkészültség eredménye, hogy mindkét versenyző ott állt a dobogón a párizsi olimpián.
„Ez maga volt a csúcs, bejött a két érem, a fiúk tökéletesen csinálták meg a taktikát, követték a folyó sodorvonalát, vitte őket a víz, a kanyarokban élesen visszavágtak és aztán a fal mellett úsztak, ahol kisebb az áramlás. A végén a hajók árnyékában voltak, ameddig csak lehetett, és innen jöttek ki frissíteni. Minden körben hibátlanul vitték véghez a taktikát, ami nem volt egyszerű feladat, hiszen az ellenfelek próbálkoztak, olykor test a test elleni küzdelemben is”
– mondta az MTI kérdésére Szokolai László, aki a távirati irodának előzetesen is azt mondta, mindkét versenyzőjét a dobogóra várja.
A felkészülés júliusi hajrájában a veszprémi különítmény minden szombaton Százhalombattán edzett, ahol a tréner – barátai segítségével – a Dunán tökéletesen modellezte le a Szajnán kialakított pályát, azaz gyakorlatilag ugyanilyen körülmények között készülhettek.
Szokolai László elárulta, már csütörtökön, a nők versenyét követően – akik között Fábián Bettina ötödik lett – látták, „bejött, amire számítottak”, minden úgy alakult, ahogyan azt kalkulálták.
„Azon kívül, hogy kiváló kondícióban kell lenni, ugyanolyan fontos a taktika, látnunk kellett előre, hol lehetnek a sarokpontok, hol lehet meglógni és egy kis előnyt szerezni” – jegyezte meg Szokolai László.
Rasovszky napra pontosan 12 évvel Risztov Éva londoni győzelmét követően a nyíltvízi szakág második aranyát nyerte, s ez a magyar úszósport 32. olimpiai elsősége.
Eredmény:
nyíltvízi úszás, férfiak (10 km), olimpiai bajnok:
RASOVSZKY KRISTÓF 1:50:52.7 óra
2. Oliver Klemet (Németország) 1:50:54.8
3. BETLEHEM DÁVID 1:51:09.0
Portrék:
Rasovszky Kristóf:
Született: 1997.03.27., Veszprém
Klubja: Balaton Úszó Klub
Versenyszáma: nyíltvízi úszás, 10 km
Olimpiai eredményei: olimpiai bajnok (10 km, 2024), ezüstérmes (10 km, 2021), 35. (1500 m gyors, 2016)
További legjobb eredményei: világbajnok (10 km, 2024; 5 km, 2019), vb-2. (10 km, csapatverseny 2023; csapatverseny 2022), vb-3. (csapatverseny, 2024), Európa-bajnok (5 km, 25 km, 2018; csapatverseny 2024), Eb-2. (10 km, 2018), junior világbajnok (10 km, 2016)
Betlehem Dávid:
született: 2003.09.04., Szombathely
Klubja: Balaton Úszó Klub
Versenyszámai: 1500 m gyors, nyíltvízi úszás 10 km
Olimpiai eredményei: bronzérmes (10 km, 2024), 4. (1500 m gyors, 2024)
További legjobb eredményei: Európa-bajnok (5 km, 2024; csapatverseny 2024), vb-2. (csapatverseny 2023, 2022), vb-3. (csapatverseny, 2024)
fotó: MTI/Czeglédi Zsolt