Keződődik végre a BL: minden, amit az RTL+ UEFA Bajnokok Ligája közvetítéseiről tudni érdemes

Az idei szezonban nem csupán a versenysorozat lebonyolítása változik meg gyökeresen, hanem a mérkőzések közvetítési módja is, hiszen az RTL+-nak köszönhetően a szurkolók a sorozat csaknem valamennyi mérkőzését élőben fogják tudni követni a platformon.

Ez mindösszesen 192 BL-meccset jelent a szeptember 17-től május 31-ig tartó szezonban, amelyek mindegyikét magyar kommentárral szurkolhatják végig a nézők. Ez azt jelenti, hogy  mindenki maga választhatja ki, hogy adott játéknapon mely találkozót szeretné megtekinteni. Egy szurkolónak sem kell izgulnia, hogy a szerkesztők mely párosítást tűzik műsorra, mert az alapszakasz zárófordulójának pár meccsét leszámítva minden látható lesz az RTL+ Premium szolgáltatási csomagban. Ráadásul valamennyi meccs utólag visszanézhető lesz, sőt párhuzamosan akár két eszközön is lehet élőben követni a találkozókat – adta hírül hétfőn az RTL.

Egy rendkívül tapasztalt kommentátori csapatot állított össze az RTL, élükön Magyarország egyik legelismertebb televíziós személyiségével, Gundel Takács Gáborral. Rajta kívül is többéves BL-múlttal rendelkező szakemberek vesznek részt a mérkőzések tolmácsolásában kiegészülve néhány tehetséges fiatal kommentátorral. A stúdióműsorokat kedd és szerda esténként Matthesz Flóra és Haraszti Ádám fogja vezetni, akiket három egykori BL-ben is szereplő futballista, Lisztes Krisztián, Szélesi Zoltán és Hrutka János, valamint az újhullámos elemzők csapata  – Mészáros Ábel, Bíró Dávid és Koppányi Gergely – fog szakértőként támogatni.

Az előfizetők Magyarországon eddig még nem tapasztalt, világklasszis képminőségben  is élvezhetik akár a csúcsfocit, hiszen a találkozók 1080xp minőségben kerülnek egytől egyig közvetítésre. Ez a fajta vizuális élmény szintén előrelépést fog jelenteni a korábbi lineáris televíziós tapasztalatokhoz képest.

A rendhagyó módon három napra elnyújtott első forduló keddi csúcsmeccsét, Szoboszlai Dominik és a Liverpool AC Milan elleni idegenbeli mérkőzését kizárólag az RTL felületein lehet élőben követni. A 2023-as BL-döntő visszavágója, a Manchester City-Inter összecsapás szerdán lesz látható, de természetesen a forduló összes többi mérkőzése magyar kommentárral élvezhető lesz az RTL+ Premium előfizetői számára.

A játéknapok összefoglalóit az RTL főcsatornán élvezhetik a drukkerek, mindezek mellett minden meccs teljes terjedelmében és összefoglaló formájában is visszanézhető lesz az RTL+-on.

Az élő közvetítések és az összefoglalók mellett a szezonban 32 saját gyártású magazinműsor is látható lesz a platformon, mely kiegészül 36, az UEFA által készített háttérműsorral is. Így minden “meccshéten” hétfőtől vasárnapig garantálva lesz az exkluzív, focis tartalom az RTL+ Premiumon.

Az UEFA Bajnokok Ligája mellett a korábbi évekhez hasonlóan az UEFA Európa-liga-, illetve UEFA Konferencialiga-mérkőzések is színesítik az RTL+ Premium szolgáltatás meccskínálatát – csaknem 100 EL vagy KL meccs lesz megtekinthető a szezon során. Ezeknek a mérkőzéseknek is egy részéhez stúdióműsorral készül az RTL, amelynek Nagy Viktor lesz majd a házigazdája.

Az RTL a közösségi médiában és a megújuló RTL.hu felületén, formabontó tartalmakkal igyekszik a kulisszák mögé kísérni a nézőt és egy új perspektívát adni a legérdekesebb történeteknek. Érdemes tehát követni az RTL.hu-t, illetve az RTL Foci Facebook és Instagram oldalát. 

Az RTL+ Premium streaming szolgáltatás számos eszközön elérhető, így a mérkőzések kényelmesen követhetők bármikor és bárhonnan. Az alábbi eszközök támogatottak:

•       Számítógépek (PC/Mac)
•       Mobilkészülékek (Android, iOS): Android operációs rendszer esetén minimum Android 5.1 verzió szükséges, iOS esetén pedig legfrissebb két verziója közül bármelyikkel kompatibilis.
•       Set Top Boxok (kizárólag Magyarországon): Vodafone TV mediabox, Yettel Set Top Box, Telekom Set Top Box.
•       LG Okos TV: Minimum WebOS TV 4.0-6.0 (2018-2021) verziók, valamint WebOS TV 22-23 (2022-2023) és újabb verziók támogatottak. Élő műsor megtekintéséhez minimum WebOS 6.0 szükséges.
•       Android TV: Az Android operációs rendszer legfrissebb három verziója közül bármelyikkel kompatibilis.
•       PlayStation®4 konzol

Az RTL+ Premium szolgáltatás telefonról, tabletről vagy számítógépről is nézhető a TV készülékeken, amennyiben a néző rendelkezik Chromecast eszközzel.

Az RTL+ Premium előfizetés mindössze havi bruttó 2990 Ft-ba kerül. Ezzel az előfizetéssel egész szezonban közel 300 élő mérkőzéshez lehet hozzáférni, amely garantálja a nem mindennapi futball-élményt.

Azok számára, akik hosszú távon szeretnének megtakarítani, érdemes az éves előfizetést választaniuk, amely 23 920 Ft-ért érhető el. Ez 12 hónapnyi hozzáférést biztosít az RTL+ Premium teljes tartalmi kínálatához, beleértve exkluzívan a 2024/25-ös UEFA Bajnokok Ligája mérkőzéseit, magyar kommentárral.

Bővebb információ az RTL+ szolgáltatásról és előfizetésről: 
www.rtlplusz.hu   
https://rtl.hu/rtlplusz/csomagok 

Focival kapcsolatos, hivatalos RTL-oldalak: 
Honlap: rtl.hu/sport/uefa 
Facebook: facebook.com/rtlfoci
Instagram: @rtlfoci
TikTok: @rtlhu

 

fotó: rtl.hu