
A női sportolók diadalmaskodtak a Szentkirályi Tehetségprogramban 2024-ben.
A Magyar Olimpiai Bizottság szakmai támogatásával létrejött kezdeményezés a program nagykövetével, Berki Krisztián tornász olimpiai bajnokkal kereste a nyári olimpiai sportágakban kiemelkedő, 14-18 éves fiatal sportolók közül azt a hármat, akik sportfejlődését 3,5 millió forint összdíjazással támogathatja a Szentkirályi. Az ünnepélyes eredményhirdetésre július 11-én került sor, ahol bemutatkoztak a nyertesek. Helyezésükről, és így pénznyereményükről a hamarosan kezdődő közönségszavazás fog dönteni.
A hazai tehetségek elkötelezett támogatójaként a Szentkirályi idén ötödik alkalommal tűzte ki céljául, hogy megtalálja és segítse a jövő sportbajnokait, akik tovább gyarapíthatják hazánk olimpiai aranyérmeit. Az áprilisban indított programban a nyári olimpiai sportágakban tehetséges 14-18 éves utánpótlás-sportolók jelentkezését várták.
Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón azt is kiemelte, hogy a hazai vállalkozóknak a társadalmi felelősségvállalás keretében a tehetséges fiatalokat érdemes támogatni, mert ők példát tudnak mutatni a generációjuknak. Emlékeztetett rá, hogy az idén ötödik alkalommal meghirdetett program korábbi kedvezményezettjei között olyan, azóta nevessé vált sportolók voltak, mint például a kajakos Varga Ádám, a vívó Pusztai Liza és Muhari Eszter, vagy az úszó Németh Nándor.
A rekordszámú, több mint 150 pályázó közül az öttagú zsűri – Berki Krisztián a Magyar Tornaszövetség sportigazgatója, ötkarikás bajnok, Balogh Levente a Szentkirályi Magyarország elnöke, Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok vívó, Fábián László a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, olimpiai bajnok öttusázó és Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok kajakozó – szakmai szempontok alapján választotta ki azt a három fiatal sportolót, akiket sportkarrierjükben a díjnyertes ásványvízmárka összesen 3,5 millió forint támogatással és országos ismertséggel segíti – hangzott el a sajtóeseményen.
A Szentkirályi Tehetségprogram 2024-es nyertesei
– Nagy Napsugár úszó csupán idén tölti be a 16. életévét, de már most többszörös hosszútávú és rövidpályás magyar bajnok, a tavalyi Nyíltvízi Ifjúsági Európa-bajnokságon pedig ezüstérmet nyert. Határozott célja, hogy sportágában folyamatosan fejlődjön, egyéni csúcsait javítva pedig minél több világ- és európai versenyen részt vegyen.
– A 18 éves Zemán Zóra öttusázó az elmúlt három évben 13 alkalommal végzett első helyen hazai és nemzetközi versenyeken. Zóra 5 éves kora óta sportol, 2021 óta pedig U19-es korosztályos igazolt öttusázó. Álma, hogy 2024-ben az U19 és junior korosztályban is elérje a válogatott kerettagságot, és mind az Európa-, mind pedig a világbajnokságon dobogós helyezést érjen el.
– A 17 éves Kriszt Sarolta atléta az elmúlt három évben 15 országos bajnoki aranyérmet nyert, európai versenyeken pedig hétpróbában arany és ezüstérmet szerzett. A 2023-ban az Év Ifjúsági Női Atlétájának választott sportoló idén már junior korosztályban versenyez. Idén kiválóan szerepelt 4×400 méteren a római Európa-bajnokság felnőtt női váltójában, fő célja pedig, hogy a perui U20-as világbajnokságon a lehető legjobb formáját mutathassa hétpróbában.
A Szentkirályi Tehetségprogram nagykövete, Berki Krisztián olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok és hatszoros Európa-bajnok tornász szerint nagy célok nélkül nincs nagy győzelem.
„Nagy megtiszteltetés, hogy részese lehetek egy ilyen inspiráló kezdeményezésnek, ahol minden a jövő sportnemzedékének támogatásáról és motiválásáról szól. Nagyszerű érzés volt személyesen is gratulálni a három nyertesnek, akik kitartásukkal, eltökéltségükkel és eredményeikkel már most példaképei lehetnek generációjuknak. Szeretném, ha valamennyi fiatal sportoló tudná, nagy célok nélkül nincs nagy győzelem, amihez elengedhetetlen időnként átlépni a saját határainkon”
– mondta el a korábbi népszerű sportoló, jelenleg a Magyar Torna Szövetség szakmai igazgatójaként dolgozik.
Galéria:
(fotók: Sportmenü / Kárpáti Balázs)
A helyezésekről most a közönség dönt
A kiemelkedő sporttehetségeket ugyan a szakmai zsűri választotta ki, de a három nyertes sorrendjéről a közönség szavazati döntenek. Az első helyezett kétmillió forintot, a második egymillió forintot, a harmadik pedig 500 ezer forintot nyer, amelyet szabadon felhasználhatnak például sportfelszerelésekre, nevezési díjakra vagy akár edzőtáborokra.
A fiatal tehetségekre július 22. és szeptember 1. között lehet szavazni, a közönségszavazás lezártát követően pedig fény derül arra, hogy a három sportoló közül ki mekkora összeget fordíthat sportkarrierjének előmozdítására. A szavazók között egy Ssangyong Torres modell sportos szabadidő autót sorsolnak ki. A Szentkirályi Tehetségprogram három idei nyertesével pedig hamarosan országszerte találkozhat a nagyközönség reklámokban, plakátokon, az abszolút győztes fotója – aki 2 millió forinttal gazdagodik – pedig felkerül a 1,5 literes Szentkirályi ásványvíz címkéire.
fotók: Sportmenü / Kárpáti Balázs