A házigazda magyar válogatott 3-0-ra kikapott a kazah együttestől a divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság vasárnapi nyitónapján a Papp László Budapest Sportarénában.
A két válogatott ezt megelőzően tíz alkalommal találkozott, kilenc kazah siker mellett egyszer ünnepelhettek a magyarok: a 2013-as hazai rendezésű vb-n nyertek 2-1-re. A legutóbbi összecsapás a februári katowicei felkészülési tornán volt, akkor 5-2-re győzött a kazah együttes.
A találkozó előtt Such György, a hazai szövetség (MJSZ) első embere és Igor Nemecek, a torna elnöke hivatalosan is megnyitották a világbajnokságot, majd látványos fény-showt követően vonultak a jégre a játékosok a 7170 néző hangos ünneplése közepette.
Lüktető játékkal indult a mérkőzés, s Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány csapata korai emberelőnyét kihasználva a honosított svéd Henrik Karlsson kapuja elé szögezte az ellenfelet. A Calgary Flames játékosaként az NHL-ben is megfordult hálóőr azonban több nagy védést is bemutatott. Egyenlő létszámnál is veszélyesen játszottak a magyarok, Sofron István ziccerénél nagy mentést mutatott be Karlsson, s még emberhátrányban is vezetett ígéretes támadást Nagy Krisztián révén a házigazda. Az első húsz percben a kazah kapura 11 lövés tartott, míg Vay Ádámnak 8 védést kellett bemutatnia.
A második játékrészben is kiegyenlített volt a játék, több emberhátrányt is kivédekezett a magyar együttes, amely egyenlő létszámnál kapura veszélyesebb volt ellenfelénél. A harmadban 12-7 volt a kapura lövések száma a házigazda javára.
A harmadik felvonásban a kazahok megszerezték a vezetést: Valerij Orehov erős távoli lövése talált utat a kapuvas alatt, majd a kiugró Jevgenyij Rimarjev használta ki ziccerét. Az első találat érezhetően megfogta a magyarokat, így 57 másodperc alatt kétgólos előnyt dolgozott ki Galim Mambetaljev csapata. Rimarjev néhány perccel később emberelőnyben a palánkról visszapattanó korongot továbbította Vay kapujába, ezzel eldöntötte a mérkőzést. A kazahok – emberelőnyeiknek is köszönhetően – fölényben játszottak az utolsó húsz percben, amelyben 12 kapura lövésükkel szemben mindössze 5-öt tudott felmutatni a magyar csapat.
A magyarok legjobbja Stipsicz Bence, míg a kazahoké Karlsson lett.
„Jól kezdtük a meccset, az első és második harmadban számos lehetőséget alakítottunk ki, a számok tükrében talán még jobbak is voltunk. Azonban lőtt gól nélkül nem lehet nyerni, hiába voltak lehetőségeink, nem tudtunk élni velük” – értékelte a mérkőzést Jarmo Tolvanen. Kiemelte, így is elégedett csapatával.
„A két gól gyors egymásutánban követte egymást, időbe telt, míg összeszedtük magunkat” – mondta, s hozzátette, a hét kapott kiállítás soknak bizonyult, s különösen az utolsó harmadban megítélt három büntetés jött rosszul.
A kazah szövetségi kapitány leszögezte, remek ellenféllel játszottak, de türelmesek tudtak maradni a kiegyenlített mérkőzés alatt, a harmadik harmadban szerzett vezető góljuk pedig sokat segített nekik.
Sofron István a magyar válogatott egyik legaktívabb és legveszélyesebb játékosa volt. A támadó szerint a mérkőzés tanulsága, hogy „a kapott gól után nem szabad úgy összeesni”, ahogyan ők tették a harmadik felvonás elején, az első kazah találatot követően.
„Erős válogatottal találkoztunk, és két harmadon át nyílt, élvezetes mérkőzést játszottunk” – hangsúlyozta Sofron. Kiemelte: a kapott gól után jöttek a hibák, a magyar kiállítások, és nem sok esély maradt a felzárkózásra.
„Tanulnunk kell ebből a mérkőzésből, és holnapra kijavítani a hibáinkat” – nyilatkozta Sebők Balázs. A magyar játékos szerint a kihagyásaikat megbosszulta az ellenfél, ők pedig hiába nyújtottak két harmadon át „összeszedett teljesítményt”, illetve alakítottak ki helyzeteket, nem tudtak gólt szerezni.
Vay Ádám, a magyar együttes kapusa a játéktéren lévő nagy melegre panaszkodott, ami a harmadik harmadban már különösen rossz hatással volt a csapatra. Továbbá kiemelte a kazah kapust, aki szerinte remekül védett.
„Jó meccs volt, amelyen a kazahok kihasználták a helyzeteiket, velünk ellentétben” – mondta Vay.
Erdély Csanád szerint a vb hátralévő részében az olyan időszakokra kell építenie a magyar válogatottnak, mint amelyekben jó volt a kazahok ellen.
„Végig egyenrangú partnerek voltunk, a kazahok viszont nálunk fegyelmezettebbnek bizonyultak” – mondta a csatár. Hozzátette: játékban nem volt három gól különbség a két csapat között, az eredményjelző azonban mégis ezt mutatta.
A magyar válogatott hétfőn az olaszokkal, szerdán a szlovénokkal, csütörtökön a lengyelekkel játszik. A világbajnokságot a britek elleni szombati összecsapással zárja a házigazda a Papp László Budapest Sportarénában.
Az első két helyezett feljut a 16 csapatos elitbe – a jövő évi vb-t Pozsonyban és Kassán rendezik -, az utolsó pedig 2019-ben a divízió I/B-ben szerepel majd.
Róth Tamás fotóalbuma:
Eredmény, 1. forduló:
Kazahsztán-Magyarország 3-0 (0-0, 0-0, 3-0)
gólszerzők: Orehov (44.), Rimarjev (45., 48.)
További eredmények
Nagy-Britannia – Szlovénia 3-1 (1-1, 1-0, 1-0)
Olaszország-Lengyelország 3-1 (0-1, 2-0, 1-0)
A vb menetrendje:
A vb programja:
2. forduló:
április 23., hétfő:
Szlovénia-Lengyelország 16.00
Olaszország-Magyarország 19.30
április 24., kedd:
Kazahsztán – Nagy-Britannia 16.00
3. forduló:
április 25., szerda
Olaszország-Kazahsztán 12.30
Nagy-Britannia – Lengyelország 16.00
Szlovénia-Magyarország 19.30
4. forduló:
április 26., csütörtök:
Lengyelország-Magyarország 19.00
április 27., péntek:
Kazahsztán-Szlovénia 16.00
Olaszország – Nagy-Britannia 19.30
5. (utolsó) forduló:
április 28., szombat:
Kazahsztán-Lengyelország 12.30
Szlovénia-Olaszország 16.00
Magyarország – Nagy-Britannia 19.30
(MTI)
fotók: Sportmenü / Róth Tamás