Kim Rasmussen: az elsődleges célunkat teljesítettük

Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya úgy fogalmazott, teljesítették elsődleges céljukat, a középdöntőbe jutást, mivel 24-18-ra legyőzték Horvátországot hétfőn a franciaországi Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában.

Szombaton a magyar együttes 28-25-re kikapott az előző Eb-n ezüstérmes Hollandiától, szerdán pedig Spanyolország ellen zárja a csoportkört. A négyesből az első három jut tovább a középdöntőbe, és – mint az a meccs utáni számolgatás során kiderült – kedvező gólkülönbségük miatt immár biztos, hogy a magyarok is közöttük lesznek, ugyanis egy esetleges körbeverésből is jól jönnének ki.
Jól kezdtünk, irányítottuk a játékot, eleinte nem tudtak meglepni bennünket a horvátok, de később az öt-egyes védekezésükkel meggyűlt a bajunk. Kemény és mentálisan nehéz meccs volt, sok kiállítással. Nem voltam teljesen elégedett a játékkal, de boldog vagyok, mert továbbjutottunk, ami az elsődleges célunk volt” – értékelt a lefújás után a dán edző.

A mérkőzés legjobbjának Bíró Blankát választották, aki 28 lövésből 13-at kivédett. A Ferencváros kapusa úgy fogalmazott, tudták, hogy megnyerhetik a találkozót, ha feszesen védekeznek.
A horvátok nehézzé tudták tenni a meccset, de jól összpontosítottunk, és magabiztos, nagyon fontos győzelmet arattunk” – tette hozzá.

Kovács Anna kifejtette, nem volt egyszerű dolguk, a szünetben csak négy góllal vezettek, így a folytatásban is nagyon kellett küzdeniük.
Rengeteg hibával játszottunk, de azt mondom, ezúttal belefért, mert nyertünk. Sok gólt kaptunk olyan szituációból, amire készültünk, amit megbeszéltünk” – magyarázta a Debrecen jobbátlövője, aki nyolc lövésből öt gólt szerzett.

Hozzátette, időnként túlságosan „laposan” védekeztek, vagyis behúzódtak a hatos vonalra, nem léptek ki a horvát támadókra. A szerdai, spanyolok elleni találkozóról elmondta, egyértelműen azért lépnek majd pályára, hogy győzzenek, és két pontot továbbvigyenek a középdöntőbe.

Lukács Viktória kifejtette, azért teljesítettek ezúttal jobban a magyar szélsők, mert jobban odafigyeltek, s az első meccs után volt is egy külön megbeszélésük, hogy hatékonyabban tudják segíteni a csapatot.
Készültünk rá, hogy a horvátok minden labdaszerzés után gyors indításokkal próbálkoznak, és meg is tudtuk oldani a feladatot. Megbeszéltük, hogy a váratlan dolgaikra is oda kell figyelnünk, szerintem a védekezésünkre nem lehet panasz” – magyarázta az FTC jobbszélsője, aki mindkét kísérletét gólra váltotta.

Klubtársa, Schatzl Nadine a horvátok ellen megszerezte századik gólját a válogatottban, összesen pedig öt lövésből ötször talált be.
Nagyon örülök, hogy sikerült ennyi gólt lőnöm a válogatottban. Mindig szeretném jól kezdeni a meccseket, hogy utána nagyobb önbizalommal tudjam értékesíteni a többi helyzetemet” – nyilatkozta a balszélső.

Hangsúlyozta, sok hibával játszottak, de a horvátok még többet rontottak. Kiemelte csapatuk védekezését és a kapusteljesítményt, hiszen csupán 18 gólt kaptak hatvan perc alatt.
Önbizalommal várjuk a szerda esti mérkőzést, nagyon szeretnénk újabb két pontot szerezni” – szögezte le Schatzl.

Nenad Sostaric horvát szövetségi kapitány elmondta, jó mérkőzést játszottak, amelyen a legfőbb problémájuk a helyzetek értékesítésével volt.
Bíró Blanka kivégzett minket. Nagyon sok játékos hiányzik tőlünk, velük sokkal-sokkal erősebb csapatot alkotnánk” – közölte.

(MTI)

fotó: MTI/Kovács Tamás