Kim Rasmussen kijelölte szűk keretét az Eb-re

Kim Rasmussen szövetségi kapitány kihirdette a magyar női válogatott 18 fős keretét a november végi norvégiai Möbelringen Kupára és a franciaországi Európa-bajnokságra.

A szűkített keretben nem kapott helyet Hornyák Dóra, aki anyai örömök elé néz – számolt be a Magyar Kézilabda Szövetség honlapja,

Természetesen Hornyák Dóra terhessége miatt módosítanunk kellett a keretet. Sok boldogságot és jó egészséget kívánunk neki, ugyanakkor természetesen a hiánya nagy hatással lesz a csapatra, hiszen a védekezés kulcsembere lett volna, a sérült Kisfaludy Anettel együtt, így már a felkészülési időszak is kihívás elé állít bennünket – mondta el a keretszűkítés kapcsán Kim Rasmussen. – Néhány tapasztalt játékosunk mellett, akikkel már 1-2 éve együtt dolgozunk, számos fiatal kap majd szerepet, és a Möbelringen Kupa remek alkalom lesz számukra, hogy megérezzék, milyen a világ legjobbjai ellen játszani. Ennek szellemében jelöltem ki a 18 fős keretet, és a Möbelringen Kupa tanulságait figyelembe véve válik véglegessé az Eb-keret. A széleken Schatzl és Lukács mellett egy-egy tapasztaltabb és stabil teljesítményt nyújtó játékosra számítok, beállóban Mészáros Reának komoly szerepe lesz, de nyilván a megfelelő terhelését is meg kell oldanunk, Szabó és Tóvizi személyében ezen a poszton két fiatal szerezhet tapasztalatot. A belső posztokon Kovacsics, Háfra és Klivinyi a kulcsjátékosaink, mellettük Kovács Anna sebességet vihet a támadásainkba. Védekezésben több hármas védőnk is kiesett, így itt magasságban is hasznunkra lehet Planéta Szimonetta, aki francia klubjában is középső védőt játszik. A kapusok között három játékossal indulunk neki a norvégiai tornának, Bíró Blanka kulcsjátékosunk, stabilan teljesít, akárcsak Kiss Éva, de az terhelhetőségükre is figyelnünk kell, még az edzéseken is. Ami az Európa-bajnokságot illeti, az első célunk a csoportból való továbbjutás, ez ugyanis már az a vb-selejtezőkre is kedvezőbb kiemelést jelent. A kontinenstorna számos játékosnak nagyszerű tapasztalatszerzési alkalom lesz, már nagyon várom, hogy megkezdjük a felkészülést!

A kontinensviadal rajtjára 16 játékos nevezhető, a csoportkör során 2, a középdöntő alatt újabb 2, majd a döntő hétvégén ismét 2 játékos cseréjére van lehetőség a 28 fős kereten belül.

A magyar keret november 19-én, hétfőn kezdi meg az Eb-felkészülést Budapesten.

A magyar válogatott 18 fős kerete:
Kapusok: BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), JANURIK Kinga (Érd), KISS Éva (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők: LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria), ORBÁN Adrienn (Kisvárda Master Good SE)
Jobbátlövők: KISS Nikolett (Érd), KOVÁCS Anna (DVSC Schaeffler), PLANÉTA Szimonetta (Chambray Touraine, francia)
Irányítók: KOVACSICS Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), PÁLOS-BOGNÁR Barbara (Moyra Budaörs), TÓTH Gabriella (Érd)
Beállók: MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZABÓ Laura (Érd), TÓVIZI Petra (DVSC Schaeffler)
Balátlövők: HÁFRA Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), KLIVINYI Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: KAZAI Anita (Dunaújvárosi KKA), SCHATZL Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Szövetségi kapitány: Kim RASMUSSEN
Edző: SITI Beáta
Kapusedző: BAKOS István

Möbelringen Kupa, Fornebu, Norvégia:

November 22., csütörtök:
18:15 Norvégia–Magyarország (tv: M4 Sport)
21:00 Franciaország–Dánia

November 24., szombat:
17:00 Magyarország–Franciaország (tv: M4 Sport)
19:15 Norvégia–Dánia

November 25., vasárnap:
16:00 Dánia–Magyarország (tv: M4 Sport)
18:15 Norvégia–Franciaország

Női Európa-bajnokság, 2018. november 29.-december 16., Franciaország

Csoportbeosztás:

A-csoport (Nantes): Dánia, Szerbia, Svédország, Lengyelország
B-csoport (Nancy): Franciaország, Montenegró, Oroszország, Szlovénia
C-csoport (Montbéliard): Magyarország, Spanyolország, Hollandia, Horvátország
D-csoport (Brest): Norvégia, Románia, Németország, Csehország
A csoportok első három-három helyezettje jut a középdöntőbe.

A magyar válogatott csoportmérkőzései:
December 1. 15:00: Magyarország-Hollandia (tv: M4 Sport)
December 3. 18:00: Horvátország-Magyarország (tv: M4 Sport)
December 5. 21:00: Magyarország-Spanyolország (tv: M4 Sport)

A középdöntő mérkőzésnapjai a CD-ágon (Nancy): december 7., 9., 11., 12.
Elődöntők, az 5. helyért (Párizs): december 14.
Döntő, a 3. helyért (Párizs): december 16.

fotó: .keziszovetseg.hu