Kim Rasmussen: „Nagyon boldog és meglepett vagyok”

Még Kim Rasmussen szövetségi kapitányt is meglepte, hogy a magyar női kézilabda-válogatott remek játékkal magabiztosan, hat góllal legyőzte Spanyolország csapatát a franciaországi Európa-bajnokság csoportkörének harmadik, utolsó fordulójában szerda este.

Minden elismerésem a spanyoloknak, nagyon gyors, erős, fiatal csapatuk van, edzőkollégám remek munkát végez. Nagyon boldog és meglepett vagyok. A védekezésünk ezúttal is jól működött, támadásban pedig egyre jobbak vagyunk. Némi szerencsénk is volt, de megdolgoztunk érte” – nyilatkozta a dán edző a 32-26-os siker után.

Hozzátette, hogy együttese nagyon jól összpontosított, és ez is hozzájárult a győzelemhez.

A magyar csapat múlt szombaton 28-25-re kikapott az előző tornán ezüstérmes Hollandiától, hétfőn 24-18-ra legyőzte Horvátországot, így a C csoport második helyén végzett. A középdöntő II. csoportjában, Nancyban pénteken a címvédő norvégokkal, vasárnap a németekkel, majd jövő szerdán a románokkal találkozik a válogatott, onnan az első kettő jut az elődöntőbe, a harmadik helyezett pedig az ötödik helyért játszhat.

Rasmussen elárulta, még nem sokat gondolkozott a középdöntőn, hiszen nagyon fontos volt a mai találkozó, és egyébként is mérkőzésről mérkőzésre tervez. Hozzátette, az újabb három mérkőzés nagyszerű lehetőség a fiatal játékosok és az új kerettagok számára.

Carlos Viver spanyol szövetségi kapitány elismerte, nem játszottak jól, védekezésben és támadásban sem tudták megoldani a feladatukat.
Sokkal jobbak voltak a magyarok, komoly erőbedobásra lesz szükségünk a középdöntőben” – fogalmazott.

A mezőny legjobbjának megválasztott kapus, Kiss Éva úgy nyilatkozott, nagyon jó mérkőzést játszottak, amely után büszke a csapatra, mert mindenki mindent beleadott.
Jól működött a védekezésünk és a támadásunk is, nagyon örülök, hogy két pontot viszünk a középdöntőbe” – nyilatkozta Kiss, aki 29 lövésből kilencet védett.

Saját teljesítményéről elmondta, egy kicsit nehezen indult számára a meccs, de aztán jókor jöttek a védések. Mivel már kedden megtudta, hogy ezúttal ő lesz a kezdő, volt ideje alaposan felkészülni a mérkőzésre.

A magyar együttesnek ezúttal nem voltak hosszabb hullámvölgyei, akkor is gyorsan új lendületet vett, amikor sorozatban két-három gólt szerzett az ellenfél. A Győri Audi ETO KC kapusa erről úgy vélekedett, nagyszerűen segítették egymást a játékosok, egységes csapatot alkottak, így örömjátékot hozott számukra a meccs.

A Ferencváros beállója, Mészáros Rea úgy fogalmazott, a teljesítményükön látszott, hogy a játékosok egyre jobban ismerik egymást, egyre jobban összeszoknak.
Azt beszéltük meg, hogy mindent kiadunk magunkból, amit tudunk, mert szükségünk van a két pontra. Az eredményen is látszik, hogy jól küzdöttünk, a megbeszélt taktikát végre tudtuk hajtani, ez is pozitívum, amiből építkezni tudunk” – nyilatkozta Mészáros, aki egy gólt dobott.

A Debrecen jobbátlövője, Kovács Anna kilenc kísérletből háromszor volt eredményes. Meglátása szerint rendkívül összeszedett és fegyelmezett volt a válogatott, így megakadályozta, hogy a spanyolok fordítani tudjanak. A magyarok a szünetben öt, a 46. percben pedig már 11 góllal vezettek, és egyetlen alkalommal sem voltak hátrányban a találkozón.

Egy évvel ezelőtt, a németországi világbajnokságon szinte minden meccsen gyengén kezdett a csapat, idén ilyen problémával egyszer sem kellett megküzdenie. Kovács elmondta, kifejezetten figyeltek rá, hogy a spanyolok se tudjanak ellépni tőlük az elején, nehogy futniuk kelljen az eredmény után.

A magyarok már a csoportból való továbbjutással elérték, hogy az első kalapba kerüljenek a jövő decemberi, Japánban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének sorsolásakor.

(MTI)

fotó: MTI/Kovács Tamás