Kis Alexandra és Pigniczki Fanni már a vb helyszínén

A 35. ritmikus gimnasztika világbajnokság magyar egyéni versenyzői, Kis Alexandra és Pigniczki Fanni már Pesaróban, az esemény helyszínén gyakorol, a vb augusztus 30. és szeptember 3. között kerül lebonyolításra.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a májusi budapesti Európa-bajnokságon sikeresen szereplő Kis Alexandra és Pigniczki Fanni Somogyjádon egy bentlakásos edzőtáborban tréningezett, majd az MTK Budapest városmajori edzőtermében folytatta a felkészülést, amely a terveknek megfelelően alakult – tudtuk meg Deutsch-Lazsányi Erikától, az MRGSZ Technikai Bizottságának elnökétől, aki vezetőedzőként lesz jelen a megmérettetésen.

A két egyéni rg-s szombat este szállt repülőre, hogy Olaszországban, a helyszínen késszüljön tovább az augusztus 30-án kezdődő viadalra, amelyen mindkét sportoló négy szerrel, karikával, labdával, buzogánnyal és szalaggal versenyzik.

A felnőtt együttes kéziszer csapat, – amelyet 5 karikával Wehovszky Vivien, Németh Virág, Margaritisz Lili, Borsányi Patrícia és Katona Hanna képviseli, míg 2 kötéllel és 3 labdával Wehovszky Vivien, Németh Virág, Margaritisz Lili, Borsányi Patrícia és Kovács Jázmin Napsugár alkotja,- később, augusztus 31-én utazik Pesaróba, ugyanis a csapatok versenye csak szeptember 2-án veszi kezdetét.

Dr. Körmendy-Ékes Judit, elnök, MRGSZ: A sikeres budapesti Európa-bajnokság hatására elindult egy komoly folyamat, amely halad a maga útján, stabilizálódni látszik a sportág. Abban bízom, hogy az elmúlt időszak munkájának már most beérik egyfajta gyümölcse, és ennek a lassan csorgó eredményeit már a világbajnokságon is láthatjuk.

Deutsch-Lazsányi Erika, vezetőedző, Technikai Bizottság elnöke, MRGSZ: Az edzőtábor jól sikerült, nagyon jókor jött a lányok életében, mert először vagyunk túl egy olyan nyáron, hogy egy kemény felkészülésről beszélhetünk. Eddig a korosztályos versenyek mindig lezajlottak az év első felében, és az évnek ez a szakasza már az új koreográfiákról, és a lazulásról szólt. Most pedig életük első felnőtt világbajnokságának első kihívása az volt, hogy a testüket és a megszokást le kellett győzni, és át kellett állítani a fejüket arra, hogy a nyár közepén is gyakizni kell. Ez elég nehezen ment, de egy rossz szavam sem lehet a lányok edzőtáborban nyújtott teljesítményére, kőkeményen megcsináltak minden feladatot, ami el volt tervezve. A fizikális állapotuk rendben van. Fejükkel kellett picit többet foglalkozni, hogy a fejük is megérjen erre a feladatra, de abszolút partnerek benne, úgyhogy remélem, sikerrel veszik az akadályokat.

A felnőtt együttes kéziszer válogatott Budapesten edzett, a csapat ebben az összeállításban szintén az első világbajnokságára készül, a legutolsó kontrolledzésen már kifejezetten jól dolgoztak. Nem tudjuk, hogy a ciklusnak milyen a mezőnye, mert nagyon sokan abbahagyták az olimpiát követően. Természetesen meg kell próbálnunk belőni magunkat valahogy a kiemelt mezőnybe, amely az Eb-n és a világbajnokságon is a top 24-et jelenti ebben a sportágban. Az Európa-bajnokságra is úgy mentünk, hogy életünk első Eb-je. Ott azzal számoltunk, hogy talán Kis Alexandra a 24-nek a végére becsúszik, ehhez képest a 15. lett. Úgyhogy pozitívak vagyunk most is, természetesen a világbajnokság nem Eb, rendkívül erősek az Európán kívüli nemzetek, van tengerentúli konkurencia. Minden szigorúbb is, de ennek ellenére azt mondom, hogy csinálják meg a lányok a gyakorlatokat, és nézzük meg, hogy honnan rajtolunk.

Lényegében azt kell most megnézni, hogy hányadik helyről indulunk. A vb után leszünk okosabbak, hogy egyáltalán, hogy kell felépíteni a ciklus további felkészülését, és milyen hosszú az út, amelyen végig kell sétálni.

A vb programja:
08.30. szerda 9:00-19:30 egyéni karika/labda selejtező
21:00-21:30 egyéni karika döntő
21:35-22:05 egyéni labda döntő
08.31. csütörtök 9:00-19:30 egyéni buzogány/szalag selejtező
21:00-21:30 egyéni buzogány döntő
21:35-22:05 egyéni szalag döntő
09.01. péntek 15:15-20:55 egyéni összetett döntő
09.02. szombat 15:30-21:00 csapat összetett selejtező (5 karika + 3 labda/2 kötél)
09.03. vasárnap 14:00-14:40 csapat döntő (5 karika)
14:45-15:25 csapat döntő (3 labda/2 kötél)

Vélemény, hozzászólás?