A tatabányai veterán-világbajnokságra visszatért a 2021-ben visszavonult kötöttfogású világbajnokunk, Kiss Balázs, aki több mint 17 kiótól szabadult meg, hogy ismét közel a versenysúlyban, 100 kilogrammban léphessen szőnyegre a multifunkcionális sportcsarnokban, mégpedig a B-kategóriában (41-45 évesek).
A hazai szövetség péntek esti beszámolója szerint a hétszeres világversenyes érmes egykori klasszistól mindhárom főtáblás mérkőzésén láthattunk a legszebb éveit idéző fantasztikus válldobásából: a török Ulas Ciceket, az orosz (egyéni induló) Nikolaj Trisint és a mongol Csimeddordzs Dast egyaránt elhajította, ezt a fogást is alkalmazva nyert háromszor, így döntőbe jutva, amelyben a négyszeres Ázsia-bajnoki bronzérmes jordániai Yahia Abutabeekh-hel került szembe.
Többször birkóztak már egymással, edzőtáborokban, Kiss Balázs a döntő előtt elmondta, hogy kellemetlen, kemény rivális. És ez a fináléban is megmutatkozott, Abutabeekh állította a legnagyobb kihívás elé Kiss Balázst, sportolónk azonban kezében tartotta az eseményeket, egypontos hátrányból levitellel és passzivitási ponttal felállva 3:1-re diadalmaskodott, így az utánpótlásban és a felnőttek között szerzett világbajnoki címét követően, immár a veteránmezőnyben is vb-aranyérmesnek mondhatja magát!
A pénteki, kötöttfogású versenynap rendkívül sűrű volt a mi szempontunkból, összesen 20 honfitársunkért szoríthattunk a multifunkcionális sportcsarnokban. Kiss mellett öt veteránunk birkózott helyosztón. Benkő Attila (B-kategória, 88 kg) a bolgár Vladimir Bojeven, a kazah Nurkanat Auganbajeven és az amerikai James Medeiroson túljutva ugyancsak a döntőben bizonyíthatott, az orosz Jevgenyij Glazkov ellen. Glazkov túl nagy falatnak bizonyult, technikai tussal nyert, így Benkő Attila ezüstérmet szerzett.

(Benkő Attila; fotó: MBSZ / Róth Tamás)
Az 1994-ben Európa-bajnoki ezüstérmes Kékes György Nedbalek Ferenccel küzdött meg a harmadik helyért az E-kategória (56-60 évesek) 130 kilogrammosai között. A két magyar összecsapását Nedbalek nyerte meg, 2:1-es sikerrel, így ő állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

(Nedbalek Ferenc; fotó: MBSZ / Róth Tamás)
E-kategória 78 kilogrammban Drabant Tibor bronzérmet szerzett, mivel a helyosztón tusdiadalt aratott a német Swen Nickel felett.

(Drabant Tibor; fotó: MBSZ / Róth Tamás)
Kiss Balázs súlycsoportjában és kategóriájában Magyarosi Zsolt a bronzmérkőzésen lépett szőnyegre, kikapott a marokkói Csucri Atafitól, ezzel az ötödik helyen zárt.
A magyar válogatott négy arany-, három ezüst- és négy bronzérmet szerzett eddig a veterán-világbajnokságon.
Szakolczi Zoltán ezüstérmes a tatabányai veterán-világbajnokságon
Ortó Krisztián ezüst-, Puksa Ferenc bronzérmes a tatabányai veterán-világbajnokságon!
Fotó: MBSZ/Róth Tamás
