Kiss Péter Pál arany-, Suba Róbert és Varga Katalin bronzérmet szerzett a vb-n!

Kiss Péter Pál megvédte címét a parakajakosok versenyében a koppenhágai kajak-kenu világbajnokság szombati napján, s ezzel megszerezte a magyar küldöttség első érmét.

A Budapesti Honvéd 18 éves friss paralimpiai bajnoka a KL1-es kategória 200 méteres döntőjében nagy küzdelemre kényszerült, de jobb hajrájával sikerült ezúttal is maga mögé utasítania riválisait, s ezzel megismételte 2019-es, szegedi sikerét – számolt be a helyszínről az MTI.

Nem számítottam rá, hogy ilyen nagy lesz a csata. Futam közben történt egy kis malőr, ugyanis kiesett a kontaktlencsém, így kicsit elvesztettem a fonalat. Nehézséget okozott, hogy tartsam a pályát és haladjak is, de szerencsére a végén így is összejött a győzelem” – nyilatkozott Kiss Péter Pál. Hozzátette: a paralimpiai diadal után nehéz volt összeszednie magát, de sikerült fenntartani a motivációját.

(fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Sok minden történt itt az elmúlt hetekben, sok sportoló csak álmodozik erről. Kell egy kis idő, amíg ezt feldolgozom” – fogalmazott.

A szám másik magyar indulója, Suba Róbert harmadik lett a fináléban, akárcsak Varga Katalin KL2-ben, aki ezzel ugyanúgy bronzérmesként zárt, mint két hete, a tokiói paralimpián.

 

 

A paraverseny további magyar döntősei közül Tóth Julianna (VL3), Suba Róbert (VL2) és Molnár Nikoletta (KL3) egyformán a hetedik helyen zárt, míg Pulai Erika (KL1) és Kiss Erik (KL3) nyolcadik lett.

 

fotó:  MTI/Szigetváry Zsolt