Kiütéses győzelemmel jutott tovább a Fradi az Európa-ligában

A nagybányai találkozót követően, az Elek Gyula Arénában is magabiztos, fölényes játékkal nyert és kettős győzelemmel jutott tovább az FTC férfi kézilabdacsapata az Európa-ligában.

Az FTC kilencgólos előnnyel várta a Nagybánya elleni Európa-liga visszavágót az Elek Gyula Arénában. A találkozó előtt kiderült, hogy Pásztor István vezetőedző biztosan nem számíthatott vállsérülés miatt Török Ádám játékára, míg a meccskeretbe, ezúttal is Bohács Sándor és Turák Félix maradt ki.

Remekül kezdte az összecsapást a házigazda Ferencváros, ezúttal is a fiataloknak szavazott bizalmat Pásztor István és éltek is vele. Az első tíz perc követően a zöld-fehérek 7-3-ra vezettek. Nagy Bence ekkor már négy gólnál tartott. A félidő közepére a vendégek feljöttek egy gólra (7-6), ezután ismét dominált a Fradi. Borbély Ádám – ezúttal is – remekül védett, a gyors lerohanások, remek akciókat láthatott a népligeti publikum. Imre Bence gyors góljainak köszöngetően a Fradi egy 6-0-s szériával 13-6-ra elhúzott.

Az első félidő hajrájában, 15-8-as állásnál Lékai Máté és Balogh Zsolt is pályára lépett. A válogatott iránytó hamar megszerezte első Fradi gólját, majd ezt követően kétszer is beköszönt..Az első játékrészt 19-9-es eredménnyel zárult. Gyakorlatilag eldőlt a továbbjutás. Nagyon motiváltan játszott a Fradi, legyen szó fiatalról vagy rutinos játékosról, egyszerűen mindenki jól teljesített,

A második játékrészben ugyanúgy folytatta a meccset a Fradi, mint az első félidőben. Lendületesen és eredményesen játszottak. Balogh Zsolt és Bujdosó Bendegúz találataival az FTC tovább növelte a különbséget A kapuban ezúttal a fiatal Győri Kristóf védett, támadásban Csörgő Kristóf is megszerezte eső gólját Fradi-mezben. Fokozatosan nőtt a két csapat között a különbség. A 47. perben Pordán Bálint egy súlyos szabálytalanság következtében azonnal piros lapot kapott, sőt a játékvezető a kék lapot is felmutatta neki, így az eset a fegyelmi bizottság elé kerül.

A játék minden elemében sokkal jobb volt a Fradi, mint a Nagybánya és kettős győzelemmel, simán továbbjutott  A hazai mezőnyjátékosok közül csak Füzi Dániel nem szerzett gólt,Nagy Bence hét, Bujdosó öt, Ónodi-Jánoskúti Máté, Balogh Zsolt négy-négy, mg Lékai Máté három találattal zárt. Borbély Ádám hat, Győri Kristóf pedig nyolc védéssel járult hozzá a továbbjutáshoz

A Magyar Kupa-ezüstérmes Fejér-B.Á.L. Veszprém a selejtező második körében kapcsolódik be a küzdelmekbe. A bajnoki bronzérmes Balatonfürednek nem kell selejtezőt játszania, a csoportkörben kezdi meg szereplését.

A 2. forduló sorsolását kedden rendezik, az onnan továbbjutó csapatok a csoportkörbe kerülnek.

Férfi Európa Liga, 1. forduló, visszavágó:
Ferencváros – CS Minaur Baia Mare (román) 38-22 (19-9)
Budapest, Elek Gyula Aréna, játékvezetők: Eliasson, Palsson (izlandiak).

FTC: Borbély, Győri (kapusok), Balogh 4, Bognár 3, Bujdosó 5, Csörgő 1, Debreczeni 1, Füzi, Imre 3, Kovacsics 2, Lékai 3, Mikita 1, Nagy B. 7, Ónodi Jánoskúti 4, Pordán 2, Prainer 2. Edző: Pásztor István.

BAIA MARE: Buzogány, Terekhov (kapusok), Bera 3, Bugulet, Busecan, Cabut 6, Cip, Fotache, Iordachi 1, Kotrc 1, Nagy R. 2, Pop 3, Ratkovics 1, da Silva Mollino 3, Vujics 2, Vujovics. Edző: Adi Daniel Popovici.

Kiállítások: 8, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 1/1, ill. 3/2.

Az 1. mérkőzésen: CS Minaur Baia Mare–Ferencváros 27-36 (14-15)

Továbbjutott a Ferencváros kettős győzelemmel, 74-49-es összesítéssel.

Fotó: Horváth Balázs / Blasius Photography