Klampár Tibor 70 éves

Április 30-án lett 70 éves Klampár Tibor, a magyar asztalitenisz legendája.

Klampár Tibor már gyerekként is igazi csibész volt, aki bevallása szerint elkallódott volna a nagyvilágba, ha nincs a bátyja, József, aki űzte-hajtotta, és töretlenül hitt a tehetségében, amikor a szakemberek még nem láttak benne nagy fantáziát – írta a magyar szövetség.

A sok edzésnek és a modern stílusának köszönhetően a Postás SE játékosaként már fiatalon berobbant a hazai és a nemzetközi élvonalba, 13 évesen serdülő Európa-bajnokságot nyert, 1971-ben pedig Nagojában (még csak 17 évesen!) párosban világbajnok lett Jónyer István oldalán.

Gergely Gáborral aztán összeállt a világszerte rettegett triójuk, amely a gerincét alkotta az 1979-ben Phenjanban világbajnokságot nyerő aranycsapatnak, amely két évvel később Újvidéken ezüstérmesként zárta a vb-t. Európa-bajnokságot csapatban kétszer, párosban egyszer nyert. A világversenyeken szerzett további érmei közül nagyon büszke az 1981-es Kuala Lumpur-i világkupa-elsőségére, amikor három kínai állt mellette a dobogón.

A legmagasabb szinten az egyik utolsó nagy dobása az 1988-as szöuli olimpián elért 4. helyezése volt. Balszerencséjére a következő olimpiákkal ellentétben Dél-Koreában még le kellett játszani a bronzmérkőzést…

Eredménylistája még úgy is elképesztően gazdag, hogy eltiltások miatt saját számítása szerint négy és fél évet kellett kihagynia.

Magyarországon a férfiaknál rekordot jelentő kilenc alkalommal választották meg az év asztaliteniszezőjévé. Klampár Tibor a mai napig aktív játékos, emellett a Celldömölk extraligás csapatának edzője.