Kőkemény presztízscsata várható az Erste Liga döntőjében

Máris jól sikerült szezont tudhat maga mögött a magyar klubhoki, pedig a lényeg egy igen fontos része még hátravan. Ez nem más, mint a magyar bázisú nemzetközi bajnokság döntője, ahol az FTC-Telekom és a Csíkszeredai Sportklub méri össze erejét.

A Magyar Jégkorong Szövetség hétfői közlése szerint ebben az idényben először indult három csapatunk is magasan jegyzett nemzetközi bajnokságokban, és valamennyien szép eredményeket értek el. A Fehérvár AV19 tizenkettedszer vett részt az osztrák bázisú EBEL küzdelmeiben, és három szűk esztendő után ismét bejutott a negyeddöntőbe. Ezt ugyan 4-2 arányban elveszítette a liga leggazdagabb klubjával, a Bajnokok Ligája-elődöntős Red Bull Salzburggal szemben, ám teljesítményét így is maximális elismerés illeti. Hasonlóképpen jár a dicséret a szlovák Extraligában debütált MAC Újbuda és DVTK Jegesmedvék produkciójáért. Az A csoportos ország elitklubjainak versengésében mindkét csapatunk playoff-kvalifikációs pozícióban zárt, a 8. és a 9. helyen, ennek következményeként egymással küzdhettek a negyeddöntőért. Ebből a párharcból a MAC került ki győztesen, amelyet aztán a négy közé jutásért vívott küzdelemben nagy csatában múlt felül – 4-1-es összesítéssel – a topfavorit Zólyom.

Komoly izgalmakat kínált az Erste Liga is, ahol még csak ezután jön a java. A tizenegy csapatos, magyar, erdélyi és osztrák klubokat felvonultató mezőny tagjai közül mostanra ketten maradtak: az FTC-Telekom és a Csíkszeredai Sportklub március 26-án, kedden kezdi a négy nyert mérkőzésig tartó finálét a Pesterzsébeti Jégcsarnokban, a zöld-fehérek otthonában.

A Ferencváros jégkorongozói 19 évvel ezelőtt döntőzhettek legutóbb, míg utolsó bajnoki címüket 1997-ben szerezték. A kiírás sajátossága, hogy már magyar bajnoknak mondhatják magukat – lévén, hogy a másik finalista erdélyi illetőségű –, ám ettől még nyilvánvaló, hogy a fő céljuk az Erste Liga megnyerése. Annál inkább, mert mióta a nemzetközi bajnokság létezik – az első szezon a 2008/09-es volt –, egyszer sem kerültek ilyen közel ehhez. A csapatot tavaly nyáron teljesen újjáépítették. A felnőtt vezetőedzőként debütáló Fodor Szabolcs irányítása mellett alaposan kicserélődött a keret, és a gyors, agilis, jó szellemű társaság hamarjában a bajnokság esélyeseinek egyikévé vált. Sőt az is maradt: az FTC-Telekom megnyerte az alapszakaszt, az első helyen végzett a középszakaszban, majd a negyeddöntőben a Vienna Capitalst és a Debrecent is söpréssel, 4-0-s összesítéssel búcsúztatta.

A Csíkszeredai Sportklub 2013-ban volt finalista utoljára, míg 2011-ben a liga bajnokának mondhatta magát. Ebben a szezonban az alapszakaszban a második helyen zárt a székely gárda, a középszakaszban negyedik lett. Utána ismét felívelő formát mutatott, a nagy rivális Corona Brassót 4-0-val múlta felül a negyeddöntőben, majd az elődöntőben úgy nyert 4-2-re az Újpest ellen, hogy az első két összecsapást még elveszítette.

Két kiváló csapat vág tehát neki a döntőnek kedden, és teljességgel megjósolhatatlan, hogy melyikük örülhet majd a végén. Egészen biztosan nüanszok fognak dönteni. Erre utal az is, hogy az alap- és a középszakaszban minden alkalommal a hazai jégen játszó gárda nyert, vagyis 3-3 sikerrel állnak egymás ellen. A pályaelőnyt a párharc során az FTC-Telekom fogja élvezni, az első két összecsapást kedden és szerdán Erzsébeten vívják, a következő kettőt szombaton és vasárnap Csíkszeredában. Ha szükséges, ezt követően meccsenként utaznak a csapatok. Ha hétmérkőzéses lenne a döntő, az utolsó találkozóra április 6-án kerülne sor. Gyakorlatilag biztos, hogy minden találkozón telt ház lesz Budapesten és Csíkban is. Az erzsébeti mérkőzéseket élőben közvetíti az M4 Sport, a keddit 18:30-tól, a szerdait 20 órától.