Koló velünk, mi pedig érte futottunk október 23-án, a Népszigeten

Október 23. már hosszú évek óta nem csak az 1956-os forradalom és szabadságharc napja, hanem a Kolonics György Emlékfutásé is, melyet minden esztendőben Koló emlékére rendeznek meg a Kolonics György Alapítvány közreműködésével. Koló a kenuzás mellett a futásnak is hódolt, a Bécs-Budapest Ultramaraton utolsó, október 23-ai befutó szakaszát mindig Ő vállalta magára. Idén több mint kétezren választották programjuknak az Ötpróba egyik legnépszerűbb szabadidősport eseményét, mellyel méltó módon tisztelegtek Koló emléke előtt.

A szervezők vasárnapi beszámolója szerint idén október 23-a egy szombati napra esett, így 2021-ben ezen a napon népesült be a KSI Vízitelepe, jelentkeztek a versenyre szabadidő sportolók, Ötpróbázók, amatőr és profi futók, kajakosok és kenusok, fiatalok és idősek, gyermekek és felnőttek, sportbarátok, sportvezetők és élsportolók, bajnokok is.

A nevezők két sportágban is megmérethették magukat, a sport szeretetéért, a közösségi élményért, a festői látványért, Ötpróba pontokért, egy szívbemarkoló célért, vagy akár saját határaik feszegetéséért. Az Evezős telep adott helyszínt a 6 és 10 km-es Ötpróba sárkányhajózásnak, a KSI Vízitelep, illetve az onnan startoló gyönyörű útvonal pedig a 2.4 km-es, a 11.5 km-es és a 21.1 km-es futó távoknak.

A rendezvény alapja, hogy Kolonics Gyuri fantasztikus személyisége és pályafutása előtt tisztelegjen, illetve, hogy a következő generációkhoz is eljusson az az értékrend, amit ő képviselt.” – nyilatkozta Kiss Gergely a Nagy Sportágválasztó, BBU Nonprofit Kft. kommunikációs igazgatója, az Ötpróba futónagykövete a helyszínen. – Amellett, hogy szívügyünk ez az esemény, egyben pontgyűjtő verseny is az Ötpróbázók számára. Ha már kajak-kenu és víz, ezúttal is volt sárkányhajós próba, amelyen szintén sokan vettek részt itt az öbölben, ebben a szikrázó napsütésben.” – tette hozzá a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, aki szintén háromszoros olimpiai bajnok társával, a kajakos, Ötpróba kajak-kenu nagykövet Storcz Botonddal és a Nagy Sportágválasztó, BBU Nonprofit Kft. ügyvezetőjével, Szemán Róberttel futott váltóban.

A kajak-kenusok „családját” számos korábbi és jelenlegi kiválóság képviselte. A teljesség igénye nélkül Csabai Edvin, Hüttner Csaba, Vajda Attila, Kiss Tamás, Kiszli Vanda, Máthé Krisztián, Fejes Dániel, Kövér Márton is futott, de az eseményen jelen volt Schmidt Gábor, a sportág elnöke is.

Szeretem ezt a versenyt, bár mindig beleesik a pihenőidőmbe, de egyrészt imádok futni, másrészt ez egy tényleg jó alkalom arra, hogy megemlékezzünk egy nagy sportemberről.” – mondta Kiszli Vanda, újdonsült örökös bajnok, aki idén is megnyerte a félmaratont.

Kiss Tamás szerint ez a rendezvény mindig kulcsfontosságú szerepet tölt be Kolonics György emlékének ápolásában.

Koló nem volt jó futó, de szeretett futni és szerette a Bécs-Budapest Ultramaratont is. Szerintem biztos örülne, hogy ha tudná, hogy az ő nevével fémjelezve futnak most október 23-án az emberek. Ezek az alkalmak nagyon jók arra is, hogy a most 8-10 éves gyerekeknek elmondjuk, hogy ki is volt Gyuri, és továbbadjuk nekik az ő értékrendjét.

– fogalmazott az olimpiai bronzérmes, korábbi kenus.

Tiszteletét tette a rendezvényen Kiss Gergely vízilabdázón kívül egy másik klasszis pólós is, Nagy Viktor, aki bár a tokiói olimpia után bejelentette visszavonulását, szabadidejében szívesen sportol, melynek élményét családjával is megosztja, a Kolonics György Emlékfutásra is elkísérte őt felesége és két gyermeke. Nagy Viktorék a 2,4 km-es távot választották, valamint az olimpiai bronzérmes kapus az eredményhirdetésben is kivette a részét.

Rajta kívül szintén a rövidtáv mezőnyében, szintén gyermekkel az oldalán láthattuk Gajdos Tamást, az Ötpróba kerékpár nagykövetét, aki követve Nagy Viktor, valamint Hüttner Csaba, Csabai Edvin, Szemán Róbert és Kiss Gergely példáját, szívesen beállt a díjak átadóinak sorába, tisztelettel és örömmel osztogatta az elismerő kézfogásokat.

Elmondhatjuk, hogy ismét fantasztikus hangulatú, teltházas eseményt tudhatunk magunk mögött, mely közben számtalan érzelmet élhettünk meg a megemlékezésen és a tiszteleten át a közös élményekig, a szabadidősport összekovácsoló erejéig, a motiváción és kitartáson át egészen a legmagasabb célokig, hogy egyszer minden sportszerető, szabadidő – vagy profi sportoló Koló példamutató magatartását, értékrendjét és tisztaságát magáénak érezze, képviselje és továbbvigye – írták a szervezők.

A Kolonics György Emlékfutás eredménylistái ide kattintva érhetőek el.

 

fotó: Nagy Sportágválasztó